Karácsonyi lidércnyomás

Összességében jól sikerült a karácsonyunk. Mindenkivel találkoztunk, akivel terveztük, mindenütt töltöttünk időt, mindenkinek jutott ajándék, a nagymamák is elégedettek, és sikerült megúszni a dolgot tíz kiló felszedése nélkül.

Nálunk a karácsony nem azért lett kicsit megterhelő, mert az utolsó pillanatban rohangáltunk ajándékok vagy fa után, nem is azért, mert mindenütt megtömtek vagy leitattak minket. Az egyszerűbb lett volna. Nekünk máshogy kell rendezni egy karácsonyt. Ha valahová megyünk, visszük az enni- és innivalót, főleg a süteményt, és minden idegen helyen fel vagyunk készülve, hogy bármikor elpattanhat a húr, és akkor el kell jönni.

Azért sikerült elég meghitt, családi ünnepet kerekteni magunknak:

Életemben először sütöttem egészben libát - lehet, a kezdők szerencséje, de kifejezetten jól sikerült

Nagyon igyekeztem, hogy mindenkinek ugyanolyan szépre sikerüljön az ajándéka - végül fel kellett címkéznem, nehogy összekeverjük, kinek mit adunk :)

Közösen díszítettük a fát

Ferkó is nagyon élvezte a dolgot

Aztán pedig alig győzték kivárni, hogy kibonthassák az ajándékokat

Két napot itthon töltöttünk, kettőt Semjénben, kettőt Békéscsabán. Ez rengeteg utazás - a harmadik naptól gyakorlatilag napi 120 km -, amit azért a gyerekek nem viseltek könnyen.

A harmadik nap estéjén robbant a bomba. Ferkó nagyon fáradt volt. Nem aludt valami sokat előző éjjel sem, utaztunk is, ráadásul rengeteg, számára ismeretlen - vagy maximum egyszer látott emberrel találkoztunk. Este fél hét körül elkezdődött a lavina. Először csak a szokásos, fáradtságnál előjövő zümmögés jött. Én a konyhában voltam a vendégekkel, Laci próbálta elterelni a fiigyelmét mindenfélével. Végül, mikor bementem, már rendesen erővel kellett lefogni. Ölbe vettem, csitítottam, énelektem neki, ringattam, de semmi nem használt. Teljes erejéből feszült nekem, vergődött, rúgott, ütött, csípett, próbált elszabadulni a kezemből. Kétségbeejtő és ijesztő volt. Éreztem, hogy csak a minimális fizikai erőfölényem van, semmi más eszközöm, és nem tudom megállítani ezt a kínlódást, ahogyan ő sem képes kiszabadulni belőle. Nem tudom, mi történt volna, ha elengedem, de amilyen mozdulatokkal meg erővel akart menekülni, féltem, hogy kárt tesz valamiben vagy magában.

Végül Lacival úgy döntöttünk, elvisszük fürdeni - végülis ott volt az idő. Szóltunk neki, hogy induljon pisilni és fürdeni. Itt jött a még elképesztőbb rész. Mintha kattant volna valami, betöltődött a rutin, a gyerek ment, pisilt, levetkőzött, be a kédba, és szépen nekiállt játszani - fürdőjáték híján egy szappantartóval meg egy szivaccsal. Körülbelül negyedórát pancsolt, aztán felöltözött pizsamába. Ezután teljes nyugodtsággal játszott még lefekvés előtt úgy egy órát, mintha nem is lett volna az előbbi roham.

Igazán ebben látszik, milyen ijesztő is egy ilyen ismeretlen állapot. Eddig ezen kívül egyszer fordult elő, hogy ilyen kontrollálhatatanul bepörgette magát Ferkó - akkor Adriéknál voltunk, még évekkel ezelőtt -, így nincs sok tapasztalatunk ennek a kezelésében, szerencsére. Viszont ez az eset megijesztett. Rá kellett döbbennem, hogy már nem kell sok idő és a gyereknek nagyobb lesz a fizikai ereje, mint az enyém, és ha nem előzzük meg az ilyen szituációkat, fogalmam sincs, hogy mi fog történni, ha nem bírom majd visszatartani. Erre is fel kell készülni, és mivel lassan elég idős lesz, hogy elkezdje érteni, meg kell majd beszélnünk vele, hogy amikor érzi a késztetést ezekre a pörgésekre, akkor tudatosan kezdjen el valmi mást, mert csak így lehet majd elfedni, kezelni ezeket a rohamokat. Sajnos az ilyen embereknél ez felnőttkorban is nagyrészt tudatos szokás, mint udatalatti viselkedés, de megtanulható, úgyhogy nem fogom feladni.