Vica első táncfellépése

Túl vagyunk az első táncos fellépésen. Vica nagyon élvezte, ügyes is volt :) Ferkó pedig hősiesen állta a hangzavart meg az óriási hangerejű zenét. Kb egy órát voltunk bent, Ferike a végére el is fáradt, de legalább meg tudtuk nézni Vicát és a Napsugarakat. :)

Ez most egy házi verseny volt a versenytáncosoknak, a picúroknak meg egy jó lehetőség bemutatkozni. Az ovisok egy-egy Emléklapot kaptak a fellépés végén, amit Vica nagy becsben tart máris...

Valahogy úgy érzem, nem ez volt az utolsó ilyen fellépése. :)

És itt a (telefonnal készített) videó: https://goo.gl/photos/6BRp2Mg1mzxRmYDh9

Fahéjas cukorba forgatott muffin

Találtam egy nagyon jól hangzó - eredetileg francia - muffinreceptet itt. Mivel francia, eredetileg finomliszt, tej és vaj van benne, ami nálunk tabu, ezért kicsit átalakítottam. Az eredmény viszont így is zseniális.

Előkészületnek a sütőt 175 fokra fel kell melegíteni, illetve egy 12 formás muffinsütőt kivajazni (én margarinnal csináltam).

24 dkg rizslisz

12 dkg cukor

2 tk sütőpor

csipet só

A fentieket egy táálban össze kell keverni.

1 tojást felverünk, aztán beleteszünk 1,5 deci mandula- vagy rizstejet és 6 dkg olvasztott margarint, aztán az egészet belekeverjük a száraz keverékbe, és kiadagoljuk a tésztát a muffinsütőbe. 20-25 perc alatt készre sütjük.

A forró muffinokat 6 dkg olvasztott margarinnal meglocsoljuk és 6 dkg cukor és fél tk fahéj keverékébe forgatjuk.

Búzaliszttel biztosna kicsit kevésbé omlik szét, de így is nagyon finom lett :)

Bemutatkozótábla

Az iskolaérettséghez normál esetben hozzátartozik, hogy a gyerek be tud mutatkozni. Megmondja, hogy hívják, kik a szülei, Egy autista gyereknél ez több okból okozhat nehézséget. Már eleve az önálló bemutatkozás okozhat gondot, persze erre rájön még az, ha nem is beszél vagy csak keveset.

Ferkóbál már többféle megoldással próbálkoztunk, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Mi alapjáraton nem használunk képes kommunikációt, viszont azt én is látom, hogy sok esetben a képhez kötés megkönnyíti a dolgunkat. Ez nem jelenti azt, hogy kiváltjuk a képpel a beszédet, csak a spontán beszéd helyett első lépésként képeket nevezünk meg. Ez a kis ügyeskedés segít, hogy észrevétlenül megtanuljon bemutatkozni a gyerek, ha pedig képekkel már megy, fokozatosan megpróbálhatjuk elhagyni.

Az eszköz, amit ehhez a feladathoz választottam, egy bemutatkozó tábla. Ez gyakorlatilag egy tabló, amire rátettem olyan fényképeket, amik a bemutatkozáshoz szükséges személyeket, tárgyakat, helyeket ábrázolják.

A táblára kerülhet bármi, amit szeretnénk megtanítani a gyereknek, de nem érdemes túl bonyolult dolgot várni elsőre. Ez a tábla is bővíthető, átalakítható később, ha már készségszinten megy. Viszont fontos, hogy ne csak mutassa, hanem mondja is a mondatokat a gyerek.

Az első képsor csak a gyerekről szól. Az első kép őt magát ábrázolja, ez a tényleges bemutatkozó kép. A mondat, amit kötünk hozzá, az a neve: Kozell Ferike vagyok. A második "képen" az életkora van: hét éves vagyok. A harmadikon pedig a kedvenc dínói: Szeretem a dínókat.

A többi képsor mind-mind a családra (testvér, szülők) és a lakóhelyre vonatkozó képekből tevődik össze. Nálunk nehezítés, hogy nem az apjával élünk együtt, így az új párom nevét és "hovatartozását" is meg kell tanulni, ami még egy normál fejlődésű gyereknek sem egyszerű.

A táblát Ferkó az első pillanattól kezdve szereti - tetszenek neki az ismárős képek. Nem mindig hajlandó beszélni is róla, de sokszor elővesszük, hogy folyamatosan fejlődjön ebben is.

A bemutatkzáson kívül ez a tábla jó kiindulási pont lehet ahhoz, hogy a gyerek megtanulja, hogyan kell egy képet elemezni, illetve beszélni róla. Ez a későbbi tanulmányok folyamán is fontos dolog lesz.

Természetesen egy ilyen táblától sem lehet önmagában csodát várni, de kitartással ez is segíthet a gyereknek a kommunikációban.

Farsangoltunk

Nem is tudom, melyik volt az egyértelműbb jelmezválasztás. Talán Ferkóé, mivel a dínó most mindent felülír. Vica nehezen döntött a sokféle hercegnő közül, végül az aktuálisan legnépszerűbb Elza királynő mellett döntött (a csoportjukban négyen öltöztek ugyanennek, de ez őt nem tántorította el :)

Képi memória fejlesztése

Végre idáig is eljutottam. Befejeztem az első készlet memóriafejlesztő feladatot. A készlet egy 2x3-as táblát és 6 különálló kártyát tartalmaz. Minden táblán lévő képnek megvan a kártya párja. A képeket én félig magamtól, félig "megrendelésre" (Vica segített az ötletelésnél) készítettem el. Kisebb gyereknek nyilván lehet egyszerűbb képekkel, akár csak egyszínű geometriai formákkal kezdeni. Ha pedig valaki nem szeret rajzolni, akkor ilyen kis képeket könynen lehet találni a neten és kinyomtatni. Az én képeimen is látszik, hogy nem magas művészeti értéket képviselő alkotások, viszont a lényeg ezekről is felismerhető, és igazából ennyi a fontos.

Ezzel kapcsolatban, még a feladatok bemutatása előtt, megosztanék egy személyes történetet. Karácsonyra az egyik kolléganőnek felnőttszínezőt vettünk a csoporttal. Már sokszor olvastam ezekről, sokan állították, hogy tényleg mennyire jó, képeket is láttam ilyenekből, de valahogy úgy éreztem, ez is csak valami épp a mádia által felkapott hóvort, mejd lecseng. Magamtól eszembe sem jutott volna ilyen ajándékot választani, csupán azért ez került a csomagba, mert a kolléganő barátnője javasolta, hogy ennek biztosan örülni fog. A hatás nem is maradt el, én pedig továbbra is maradtam szkeptikus. Aztán néhány hete már végképp tele volt a fejem mindennel - iskolakeresés, munka, a gyerekek dolgai, stb. - és Laci javasolta, hogy próbáljak meg sznezni. Alapjáraton festeni szoktam, de mostanában annyira kimerült vagyok, hogy a vászon hónapok óta vár az állványon, hogy végre leüljek mellé, de ugye oda azért nem ül le az ember 5 percre. A dolog vége az lett, hogy kerestem a neten felnőtteknek tervezett színezőt és két kellemes képet kinyomtattam. Amikor elkezdtem elemezni a képet, meg kiválogatni, mit is akarok milyen színnel kiszínezni, rájöttem, mi a titka ezeknek. Ismerős a "szedjél hangyát kosárba" mondás? Na, ez a színező pont erre jó. Olyan aprólékos, kis részleteket kell kiszínezni, hogy az embernek minden energiáját és gondolatát kitölti - esélyed sincs, ha nem koncentrálsz rá 100%-ban -, hogy gyakorlatilag minden más kiszáll a fejéből, vagyis tényleg ki tud kapcsolni. 

Amit ezzel jelen témakör kapcsán mondani akarok, hogy én például azért szeretem ezeket a játékokat kézzel készíteni, mert amíg készül, addig maximálisan ezekre koncentrálok - mérek, vágok, ragasztok, rajzolok, színezek -, így a napi gondok legalább időlegesen nem bántják a fejemet. Ráadásul ez is egyfajta ajándékkészítés, mi nekem mindig jóleső érzés és kis izgalom, hogy mit fog szólni az, aki majd kapja.

Jelen esetben Ferkónak nagyon tetszenek a kártyák - már kiszínezés előtt is kifejezetten szerette őket, színesen meg még sokkal szebbek lettek.

A kártyákkal különböző nehézségi fokozatú feladatokat lehet játszani. A nehézséget érdemes óvatosan emelni, hogy úgy fejlesszen a játék, hogy közben ne okozzon sikertelenségélményt vagy frusztrációt a gyereknél.

1. Először legyen egyszerűen az a feladat, hogy a kártyákat pároztassuk a táblán lévő képekkel (kisebb gyerekeknek ez is jelenthet nagy kihívást, célszerű a kártyákat egyesével adogatni, hogy ne keveredjenek bele, aztán lehet fokozatosan több kártyával folytatni)
2. Legyen a tábla képekkel felfelé fordítva, és mutassunk fel egy képet. A gyerek feladata rámutatni arra  a képre, amit felmutattunk. Itt nehezítésként lehet rövidíteni a felmutatás idejét.
3. Ha már felfordított táblával jól megy, akkor jöhet az IQ tesztben eredetileg szereplő feladat. Legyen a tábla lefordítva, mutassunk meg a gyereknek egy képet, aztán fordítsuk fel a táblát és a feladat, hogy rá kell mutatani a képre, amit látott.
4. Ha egy kártyával már jól megy az emlékezés, akkor lehet egyszerre két vagy három kártyát felmutatni. Ha ez elsőre nehéz, akkor ezt is be lehet vezetni először felfelé fordított táblával.

Fontos, hogy ahhoz, hogy ne érezze a nehezítést soknak a gyerek, egyszerre csak egy táblát használjunk. Ha ennek a képei már nagyon jól mennek (kb akkor, ha már a lefordított táblán felfordítás nélkül is meg tudja mondani, hogy az adott kép hol van), akkor lehet új táblát elővenni, később pedig, újabb nehezítésként váltogatni a táblákat, vagy több táblát letenni a gyerek elé és azokról mutatni először egy, majd több kártyát.

A feladatok kiválasztásánál mindig arra kell figyelni, hogy a saját gyerekünk milyen szinten van - nem szabad erőltetni az újabb szintet, ha egy adott nehézségi fok még gondot okoz, mert az fusztrálhatja a gyereket és esetleg később egyáltalán nem lesz kedve az adott feladattal foglalkozni. Az, hogy melyik gyereknél mennyi gyakorlás kell az egyes szintek elsajátításához, teljesen egyénfüggő. Ez a feladatcsoport nem csak autista, hanem normál fejlődési ütemű gyerekkel is hatékonyan alkalmazható, és nekik is érdemes a fokozatokat betartani, mert náluk sem fo egyik pillanatról a másikra menni minden. Jó hír viszont, hogy a memóriajátékok tanulhatók, és sok gyakorlással nagyon látványos fejlődést lehet bennük elérni (ez saját tapasztalat, nem a gyerek, hanem saját magam kapcsán).

Ha a táblás változat már jól megy, át lehet térni a hagyományos kártyás memóriajátékokra. Itt a gyógypedagógus ajánlása szerint a legfontosabb, hogy egymás után legalább két partit játsszunk a gyerekkel, hogy azt is lássa, hogy nem minden körben ugyanoda kerülnek a lapok. Ezt a játékot is célszerű fokozatosan, először néhány, majd időnként emelt számú képpárral bevezetni.

A zene hatásai

A hogyan játsszunk és tanuljunk könyv szentel egy külön részt a zenének, illetva annak alkalmazási lehetőségeinek. Ezt elolvasva én is kipróbáltam, mit érhetünk el zenei segítséggel.

Először is, ami fontos, hogy meg kell találnunk azokat a zenei irányzatokat, amiket a gyerek szeret vagy egyáltalán elvisel - itt néha háttérbe kell szorítani a saját zenei ízlésünket (én is száműztem a kocsiból a CD-d egy részét). Azt ugye mindenképp figyelembe kell venni, hogy sok autista gyerek szenved túlhallástól - vagyis érzékenyebbek a hangokra, mint mások. Ezt a mindennapi viselkedésből úgy szűrhetjük le, hogy elmenekül a zajos környezetből, befogja a fülét, esetleg radikálisabban is reagál (sikít, sír, toporzékol).

A könyv is leírja, milyen fontos, hogy a megfelelő zenei stílus mellett a hangerő is nekünk dolgozzon. Ha a gyerek érzékeny a hangokra, hallgassuk a zenét kisebb hangerőn vagy adjunk rá fülvédőt az első időkben. A hangokhoz amúgy hozzá lehet szoktatni a gyerekeket, lehet tágítani az ingerküszöböt (erre van célzott terápia is), csak a jelszó itt is a türelem. Kicsi lépésekkel kell haladni.

Van, hogy a gyerek többféle zenei stílust is kedvel, ilyenkor azt kell megfigyelni, melyik milyen hatást vált ki belőle - bizonyos zenék nyugtatnak, mások élénkítenek, ez az autista gyerekeknél ugyanúgy működik, mint mindenki másnál.

Én azt tapasztaltam, hogy először érdemes a nyugtató zene irányába elmenni. Mi direkt nyugtató, relaxáló, altató zenéket hallgatunk (ha a youtube-ba beírja az ember ezeket a kulcsszavakat, nagyon jó találati listát kap). Először csak az elalváshoz kapcsoltam be ezeket a zenéket - esti mese után, automatikus kikapcsolással -, aztán a könyvben leírtakat megfogadva a játék és tanulás háttérzenéjét is innen válogattam.

A játéknál azt vettem észre, hogy egy kis idő elég hozzá, hogy megnyugodjon, és az ugrabugrálós, kényszermozgós, zümmögős állapot helyett nyugisan leüljön valami konstruktívat csinálni. A tanulásnál pedig elképesztő módon megnött a koncentrációja így, hogy megy a zene a háttérben - még úgy is, hogy a tv-ben megy a youtube és ha nem is mozgókép, de váltogatott nyugtató képsorok jelennek meg a képernyőn. Néha persze elkalandozik arrafelé a figyelme, de könnyen visszaterelhető.

Ami az élénkítő zenét illeti, nálunk túl sok élénkítésre nincs szükség, a könyv egyébként a rockzenéig is elmegy, szóval lehet próbálkozni. A koncentráció növeléséhez egyébként a a jazz is egy jó háttér tud lenni, ott már inkább az a kérdés, hogy a gyereknek mennyire jön be. Itt is érvényes egyébként a kevesebb több elv - fokozatosan kell bevezetni mind a stílust, mind pedig hangerőt, mindig figyelve arra, hogy mi az, ami sok a gyereknek.

A mennyiségi korlátokat is mindenképp figyelembe kell venni. Lehet, hogy egy darabig jólesik a gyereknek egy élénkebb ritmusú, bonyolultabb zenei darab, de egy idő után túlterhelheti a fejét, ezért arra is érdemes figyelni, hogy mikor jön el az a pont, amikor akár a kedvenc zenét is ki kell kapcsolni, mert túl sok - nálunk ilyenkor ismét megjelennek a kényszercselekvése, mint az ugrálás és zümmögés. Ilyenkor egyszerűen más irányba kell terelni a folyamatot, és megpróbálkozni a zene kikapcsolásával. Egy idő után belejön az ember, és akkor sokat tud segíteni a zene.

Iskolába megyünk

Ma délelőtt volt a vizsgálat, amitől az utóbbi időben a legtöbbet féltem. Nagyon sok múlt azon, hogy ma mit mondanak a Nevelési Tanácsadóban.

Elöljáróban elmondanám, hogy ma nagyon pozitívan csalódtam abban az intézményben, két olyan felelős személlyel sikerült találkoznom, akik kicsit visszaadták a hitem a rendszerben.

Első körben gyógypedagógiai vizsgálat volt. Ferkó itt nem volt túl segítőkész - szépen leült játszani, meg velem hajlandó volt feladathelyzetbe is kerülni, igaz, csak játék formájában, viszont a gyógypedagógus kérdésére, miszerint rajzolna-e neki valamit, határozott NEM volt a válasza. Szerencsére a hölgy nem akarta erőltetni.

Amivel szerintem sokat lendítettünk a vizsgálat eredményességén, az az előzetes felkészülés. Ismerem annyira a fiamat, meg amúgy általában a gyerekeket, hogy idegen környezetben, idegen emberek előtt nem mindig hozzák azt, amit várnak tőlük. Félő volt, hogy ha egy akkor először látott gyógypedagógus feladatot akar vele megoldatni, az zátonyra fog futni. Éppen ezért tegnap rászántam néhány órát és kiválogattam néhány sokatmondó fényképet Ferkó alkotásairól, illetve olyan helyzetekről, amik relevánsak lehetnek az iskolaérettség szempontjából (ahol Vicával együtt játszik szituációs játékot - konyha; ahol ír, rajzol (ez fontos a ceruzatartás, a testtartás és a feladathelyzet szempontjából is), ahol könyvet "olvas stb.) A gyógypedagógus nagyon hálás volt ezekért, mivel így természetes közegében tudta "megfigyelni" a gyereket, nem csak az elmondásaimra kellett hivatkoznia. ezt a felkészülést mindenkinek csak javasolni tudom.

Itt jegyezném meg, hogy lehet, hogy sikerült kicsit kimozdítanunk a tudományt a sarkaiból. Az alaptételként le van fektetve, hogy az autista embereknek nincs fantáziatevékenysége. A gyógypedagógus hölgy azonban Ferkó montázsait látva azt mondta, hogy ezek egyértelmű jelei a fantáziatevékenységnek, és annyira megörült ennek, hogy el is kérte a képeket, hogy megmutathassa a kollégáinak, és azt mondta, ezzel érdemes tovább is foglalkozni (talán sikerül egy újabb katergorikus skatulyát kivenni az autizmus általános leírásából ezzel).

A gyógypedagógus amúgy mindenre kíváncsi volt, ami a napi életünkkel kapcsolatos, és mindent gondosan le is írt, a napi itthoni fejlesztésektől kezdve addig, hogy Ferkó nem ragaszkodik rögeszmésen tárgyakhoz, napirendhez vagy nem rendmániás. Vele is egyetértettünk, hogy az irány jó, csak még sokat kell dolgozni.

Ezután kis pihi következett (10 perc), aztán jött a nehezebb kör, a pszichológiai értékelés - vagyis az IQ teszt. A kinézett iskola ugyanis csak normál intellektusú (csúnyábban szólva ép értelmű) gyerekeket fogad.

Mivel Ferkó nem beszél összefüggően, ezért egy nonverbális tesztet kellett végigcsinálnia. Szerencsére a pszichológus volt olyan rugalmas, hogy ott lehettem mellette. Ez nagyon sokat jelentett neki, mivel így meg tudtam nyugtatni, illetve sokszor vissza tudtam terelni a feladathelyzetbe, ha elkalandozott a figyelme. Ez egy elég nagy gond nála, hogy könnyen elterelődik, erre még nagyon rá kell majd dolgozni.

Szóval a teszt (hivatalos leírás): SON-teszt: Snijders-Oomen intelligencia-teszt

Ezt a tesztet egy holland pszichológusnő dolgozta ki, eredetileg hallássérültek számára. A „mozaik” feladatsor kivételével időmentes (kb. 60 percig tart), viszonylag kultúrafüggetlen. Két parallel tesztsor van, ebből kiemelem, amit nekünk meg kellett csinálni.

1)      Formaészlelés: Mozaik és Rajzolás szubtesztek

Mozaik: az észlelt alakot lapokból és kockákból kell összerakni

Rajzolás: komplex mozgáskoordinációhoz kötött Gestalt-képzés

2)      Közvetlen emlékezet: Emlékezet képekre és Knox kockák

Emlékezet: rövid ideig exponált képekre kell emlékezni (kiválasztani sorozatból)

Mozgásutánzás

Knox: kockákat kell sorba rakni (a kísérletvezető először megmutatja)

3)      Elemi kombinatív készség (szemléletes összefüggések felismerése): Kombináció és képkiegészítés

kombináció = képösszerakás, képrendezés

képkiegészítés: az egész ismeretében kiválasztani a lehetséges hiányzó részt.

4)      Absztrakciós képesség: Analógiák és szortírozás

soralkotás és osztályozás

A mi tesztünk végülis mind a négy csoportot érintette, összességében pedig kb 1,5 órát vett igénybe. Ferkó az első feladatcsoportban 12, a másodikban 3,25, a harmadikban 6,5, a negyedikben pedig 9,25 évesnek megfelelő szinten teljesített.

A feladatoknál alapból az a koncepció, hogy ha egy adott tpusból egymás után 3-at nem tud a gyerek megcsinálni, úgy veszik, hogy elértük a plafont és más feladatra kell lépni.

Az első feladatkör egészen jól ment. Itt még nem tudtam, mi az iránymutatás. Először kis piros és fehér négyzetekből kellett alakzatokat kirakni. Először 2x2, majd 3x3-as nagy négyzeteket. Volt, amit rendesen, volt, amit élére állítva (45 fokkal elforgatva). Ez mind rendben volt. Utána kockák jöttek, minden oldalon különböző mintával (tömör, vízszintesen félbevágott, keresztben félbevágott, + alakú stb). Ezekből kellett 2x2 és 3x3-as mintákat kirakni. A 3x3-asok már nem mentek. Itt kicsit meg is szeppentem, de a pszichológus mondta, hogy igazából már a kettővel ezelőtti szint is több volt, mint amit neki meg kell tudni csinálni, szóval elengedtük a dolgot.

A pszichológus jelezte - de egyébként teljesen egyértelmű volt, hogy a képi memória feladat nagyon gyenge a korához képest. Itt az volt a feladat, hogy egy lefordított táblán volt 6 kép, a pszichológus felmutatott egyet, kettőt, majd hármat, és a táblán utána meg kellett mutatni, melyiket látta. Egy képnél még működött a dolog, de ott is érezni lehetett, hogy kiesett a komfortzónájából, két képnél viszont teljesen bepánikolt, és onnantól kezdve nem tudott mit kezdeni a feladattal. Később az értékelésnél a pszichológus elmondta, hogy ez az eredmény nem feltétlenül jelenti azt, hogy ennyire gyenge a memóriája, simán lehet, hogy csak az ismeretlen, nehéz feladathelyzet miatt leblokkolt. Ezt a feladatcsoportot mindenképp gyakorolni kell vele -eddig ilyet még valóban nem csináltunk, de be fogom vezetni.

A második leggyengébb a soralkotásos feladat volt. Itt folyamatokat kellett sorba rendezni (fa növekedése, gyerek reggeli rutinja, ilyesmi). A feladattal nehezen indultunk - az első próba teljes kudarc lett (kacsák úsztak egy sorban), de ezt végül betudtuk annak, hogy a konkrét képekkel volt baja a gyereknek, mert utána egész ügyes lett. A feladatcsoport legnagyobb nehézsége, hogy nincs köztes értékelés: vagy teljesen jó a sor vagy 0 pontot kap rá a gyerek. Több olyan sorozat is volt, ahol egy lap helyét tévesztette (jellemzően az elején vagy a végén), de így sem kaphatott rá pontot. A képek egyébként jóval nehezebbek voltak, mint amiket itthon szoktunk gyakorolni, és végülis majdnem elérte benne a korának megfelelő szintet, úgyhogy ezzel nem vagyunk nagyon lemaradva. Persze itt is van még gyakorolnivaló.

Kombináció és képösszerakás témakörben ügyes volt. A képösszerakás konkrétan pillanatok alatt ment: szétvágott alakzatokat kellett összerakni; volt egy kislány, kutya, autó. Mire az asztalon voltak a darabok, ő már össze is rakta. A kombináció egy trükkös feladat. Adott egy vagy két képpáros. Mondjuk egy ép és egy törött váza. Ezután több képből kell a további képekhez kiválasztani az analógiának megfelelőt. Vegyük a vázásat. Ép váza és törött - az analógia alapja, hogy elromlott, eltörött. Ezek után egy székhez kellett egy törtött széket párosítani, egy játékmacihoz egy olyat, aminek ki van tépve a lába, meg egy kamionhoz egy totálkárosat. Ilyenek voltak még: üres-tele, vonalas és kitöltött alakzat... Ezek jól mentek. Aztán itt az egyiknél elfáradt. Geometriai alakzatokhoz kellett ugyanolyanokat válogatni, csak nagyobbat. Egyet megcsinált a négyből, aztán feladta. Ez volt az utolsó feladat, már nagyon fáradt volt. A pszichológus megkérdezte, hogy folytassuk-e, de mivel azt mondta, hogy már 9 évesnél előrébb jár ezen a szinten, úgy döntöttem, eleget dolgozott a gyerek.

Ezután jött az öasszegzés. A pontszámok alapján Ferkónak 101-es az IQ-ja, ami nem csak a normál határon belül van, hanem teljesen átlagos is, ami az iskolakezdéshez jó. Arra persze felhívták a figyelmem, hogy ez egy átlag, és a kirívóan rossz eredményű rész okozhat problémát, ahogy az is, hogy a feladattartása gyenge.

Én megkérdeztem, miben és hogyan tudnám még fejleszteni. A memóriás feladat kapcsán azt mondták, hogy egyrészt rá lehet dolgozni a konkrét feladatra, ahogy a tesztben volt, másrészt a hagyományos kártyás memóriajátékokat is lehet próbálni (egyszerre kevés lappal, de több körben, hogy azt is megértse a gyerek, hogy egy másik körben máshol lehetnek ugyanazok a lapok), illetve lehet elvevős játékot játszani. Leteszek az asztalra egy képet és letakarok rajta valamit, vagy leteszek az asztalra néhány játékot és elveszek egyet, aztán többet.

A fejlesztő feladatoknál kaptam egy nagyon jó tanácsot, amit meg is fogok fogadni. Ferkó, meg általában egyébként a gyerekek, rosszul viseli a kudarcot, ezért a nagyon nehéz feladatoknak vagy neki sem áll vagy nagyon hamar feladja. Épp ezért fontos, hogy alulról építkezzünk. Be kell lőni, hogy milyen az a szint, ami neki még kényelmes, és erről a szintről olyan kis lépéssel kell előre haladni, hogy már valamivel nehezebb legyen a feladat - azaz már fejlesszen -, de a gyereknek lehetőleg ne tűnjön fel, hogy nehezebb, mert így észrevétlenül és frusztráció nélkül növekszik a tudása és az ingerküszöbe is. Ez amúgy teljesen logikus, mégis jó, hogy felhívta rá a figyelmemet, mert így erre is fokozottan tudok majd figyelni a játékok elkészítésénél.

Hétfőn még lesz egy alap orvosi vizsgálat (testsúly, magasság, ilyesmi), ami után megkapjuk a hivatalos papírt, de gyógypedagógiai és pszichológiai értékelés után az a döntés, hogy Ferkó alkalmas arra, hogy a Kinizsibe járjon, így kijelölik neki azt az iskolát.

Ez megint egy hosszú bejegyzés lett, de mindent le akartam írni, ami fontos lehet vagy érdemes megjegyezni.

A nyugalom fogalma

Nyugodj meg!

Hányszor hangzik el ez a mondat egy szülő szájából? Hányszor hangzik el, amikor mondjuk egy autista gyereket szeretnénk kizökkenteni a kényszerviselkedésből? 

De vajon a gyerek tudja, mi az, hogy nyugalom?

A Hogyan játsszunk és tanuljunk autista gyerekkel könyvet a frankfurti utazásom alatt tudtam rendesen elővenni. A repülőút meg a reptéri várakozás jó apropó volt, hogy belemélyedjek. Nagyon sok érdekes és hasznos dolgot olvastam benne - olyanokat is, amik nekünk nem aktuálisak - minden autista gyereket nevelő szülőnek melegen tudom ajánlani. Ez a bejegyzés is az egyik ebben a könyvebn olvasott dologra épül, kiegészítve a saját tapasztalataimmal.

Amikor Ferkó még egész kicsi volt, egyszer egy védőnői látogatás srán szóba került, hogy nem nyúl hozzá a forró tűzhelyhez, mert ugye forró. Erre a fiatal védőnéni megkérdezte, hogy hogyan tanítottam meg erre. A válasz egyszerű, és talán kicsit kegyetlennek tűnik: engedtem, hogy megtapasztalja. Nem, ez nem azt jelenti, hogy hozzányomtam a gyerek kezét a forró sütőhöz, csak engedtem, hogy amikor nem volt eszeveszetten meleg, odanyúljon, majd gyorsan el is kapja a kezét. Természetesen sírás jött utána, de nem okozott maradandó sérüléseket a próba. Arra viszont teljesen alkalmas volt, hogy a gyerek megértse, amikor azt mondom forró vagy süt, akkor nem szabad odanyúlni, mert az fáj. Még ha ekkor a "fáj" jelentése nem is fogalmazódik meg szóként, csupán neurológiai választ jelent.

Érdemes elgondolkozni azon, mit jelent a nyugalom. Mindenkinek mást, ugye ez az elfogadott válasz. De mondjuk mit jelent a gyereknek? Vajon tényleg tudja, hová kell "visszavonulnia", amikor azt mondjuk, hogy nyugodjon meg?

A könyv szerint ahhoz, hogy a gyereket meg tudjuk nyugtatni, először meg kell határoznunk a nyugalom fogalmát. Itt nem valamiféle definíciót keresünk, hanem azt az állapotot kell felismernünk, amikor a gyerek nyugodt, és ezt tudatosítanunk kell benne. Ehhez mindössze az kell, hogy megfigyeljük, mik azok a dolgok, mi az a szituáció, ami erőfeszítés nélkül megnyugtatja a gyereket. Nálunk ez például a Buborékrepülés relaxációs mesekönyv, de mostanában rászoktunk a youtube relaxációs és mélyalvást segítő zenéire is (a zenéről, illetve a Hogyan játsszunk és tanuljunk könyvben leírt alkalmazásáról és az ehhez kapcsolódó saját tapasztalataimról egy másik bejegyzésben fogok írni).

A lényeg, hogy amikor látjuk, érezzük, hogy a gyerek nyugodt, ezt tudatosítani kell benne, meg kell nevezni az állapotot: Látod, milyen jó nyugodtank lenni, milyen nyugodt vagy most. Ha ezt kellően sokat csináljuk, akkor a "nyugodj meg" kérést a gyerek kötni tudja majd ehhez a kellemes állapothoz, és tudatosan vissza fog tudni vonulni a nyugalomba. Ehhez persze jól jöhet a segítség - a megfelelő szituáció vagy környezet megteremtése (friss levegő, párnák, zene, kedvenc játék, egy takaró, ami a gyereknek kell a megnyugváshoz és a biztonságrézethez).

Tehát, amit meg kell jegyezni, hogy mint bármely új fogalom, a nyugalom is csak akkor működik, ha a gyerek képes megérteni, és valamihez kötni a jelentését. És ha ezt tudatosítjuk benne, akkor egyre könnyebb lesz eljutnia ebbe az állapotba, amikor arra kérjük, nyugodjon meg.

Motivációs szókincsbővülés

Komolyan rá kellett döbbennem, hogy Ferkóban sokkal több van - mármint szavak tekintetében, mint amit eddig megmutatott, és ennek egyik oka, hogy nem vártuk el tőle, hogy használja. Kb úgy képzelem ezt a dolgot, hogy minden szülő örül, ha valamilyen formában már megérti a gyereke szükségleteit, és akkor, mivel jó szülő nem akarja túráztatni a gyerekét, már teljesíti is, elvárások nélkül. Ez nem azt jelenti, hogy a gyerek bármikor megkap bármit, hanem, hogy például nem kell elmonania, mit akar, hiszen, ha rámutat, hozza a poharat, kiveszi a kekszet a szekrényből, akkor a szülő már felismeri a mögöttes szükségletet, és ennek megörülvén, ki is elégíti.

Ez most leginkább önkritika, senki ne vegye magára, de mi nagyon sokáig megmaradtunk ezen a szinten. Mert tényleg, annyi sikertelenség után már végre legalább értettük, hogy a gyerek azért kínlódik, mert szomjas, és amikor hozta a poharát vagy tolta a kezünket a teáskancsó felé, nem vártuk, hogy mondja, csak adtuk máris az innivalót. Ez, így utólag átgondolva hiba volt.

Persze nem állíthatom, hogy másképp lett volna, ha megpróbáljuk erőltetni, de az tisztán látszik, hogy most másképp van. Mivel amúgy is sokat fejlődött Ferkó, ezért nem egyértelmű, hogy hol van az összefüggés, mindenesetre, most azt veszem észre, hogy tényleg sok esetben felismeri, hogy bizonyos dolgok eléréséhez meg kell szólalni.

A másik dolog, ami szintén a szókincsbővülést segíti nálunk - a célzott gyakorlatok mellett persze - a napirendekhez kötött mondatok. Amikor felállsz az asztaltól, akkor megköszönöd a reggelit/ebédet/vacsorát stb. A lényeg, hogy a szöveg köthető valamilyen tevékenységhez, így nem csak lóg a levegőben. 

Úgy veszem észre, hogy ez a fogalomkötés Ferkónak nagyon fontos. Sokkal inkább megjegyez olyan dolgokat, amiket lehet valami kézzel fogható dologhoz vagy eseményhez kapcsolni, mintha csak úgy beszélgetnénk a levegőbe. Ezt próbáljuk most többféle módszerrel erősíteni benne, például úgy, hogy minden élethelyzet kapcsán elmondjuk, mik azok a "szabvány" mondatok, amit egy adott szituációban el szoktunk mondani. Persze ez nem jelenti azt, hogy legközelebb már menni is fog a dolog, de tényleg úgy tűnik, ezekkel a mondatokkal jobban boldogul. Erre most többféle feladatot is tervezek kidolgozni. Persze be is fogok számolni róluk szép sorban.

Születésnap

"Tartozom" néhány bejegyzéssel. Tervben van több is, de egyszerűen nem jutok odáig, hogy megírjam őket, pedig nagyon szeretném. Most ezért csak egy rövidke szösszenet jön, mert erre is készülök már egy hete.

Ferkó hét éves lett. Fontos kor ez, hiszen sokminden kezdődik el ilyenkor. Mi most még csak kis kitekintésekben látjuk, hogy mi minden. Jövő héttől megint egy lépéssel közelebb leszünk az iskolához, de előtte még jön egy óvodai gyógypedagógiai értékelés - meg holnap egy szülői értekezlet. Egyszerre izgulok és félek, mert tudom, ez milyen sokat jelent. De közben büszke is vagyok, mert mindenki azt mondja, hogy rengeteget elértünk már, én pedig sosem fogom feladni, és tudom, hogy bármit el tudunk érni együtt.

A képek elég bemozdulósak lettek, ezért nem nagyon tudtam jót választani,d e azért mégiscsak ideteszek egy tortásat és egy ajándékost :)

Nem nagyon volt időm tortát sütni, úgyhogy egy nagyon egyszerű brownie jellegű recept mellett döntöttem. 3 tojást felvertem 3 ek cukorral, aztán tettem bele 1 ek lisztet, egy kis sütőport és fél tábla olvasztott csokit. A tetejét Vica díszített növényi tejszínhabbal.

Vica Hello Kitty plüsst kért a szülinapjára. Ezt a cicát még szintén akkor szereztem be, hogy majd Ferkó is "ugyanolyan" ajándékot kaphasson. A siker nem maradt el, a cica most a dínókkal együtt nagy becsben tartott alvósjáték.

Egy jó ismerősöm a héten azt mondta, hogy ha autista kisfiúnak születne újra, tudja, hová szeretné kérni magát. Azt hiszem, ennél nagyobb elismerést külső szemlélőtől még sosem kaptam. Nem érzem magam sem kivételesnek sem semmi egyébnek. Mindent megteszek, ami az erőmtől és a lehetőségeimtől telik, hogy mindkét gyerekemnek megadjam azt, amire szüksége van. Ez néha ugyanaz, néha pedig merőben más. Úgy gondolom, bármelyik anya ezt tenné.