Ferkó önállóan öltözik fel és le. Mármint, nem úgy, mint Vica, hogy tud, ha akar (csak ő általában nem akar), hanem szinte minden nap tényleg teljesen egyedül öltözködik. Erre nagyon büszke vagyok - az autizmus ambulancián a doktornéni Gizi néni meg is lepődött rajta. Igazából ez is nyilván folyamat eredménye. Nem is annyira a megszokott öltözködésben van a kihívás, hanem a megszokottól eltérő dolokban.
Először is, az új ruha nem megszokott. Ami nem megszokott, az szokatlan. Ami szokatlan, az kizökkent a komfortzónából. PÁNIK! És sajnos ez nem vicc. Régebben komoly eröltetés kellett hozzá, hogy egy-egy új ruhát fel lehessen adni Ferkóra. Különösen igaz volt ez a hőérzet növelésére, illetve a megfázás esélyének csökkentésére irányuló törekvések esetén: garbó, sál, sapka.
Most ott tartunk, hogy bár vásárolni utál - mármint ruhát különösen-, de a ruhaneműk nagy részét hajlandó elfogadni újonnan is. Sőt, van, amit rögtön fel is próbál. Imádja az élénk színeket, azokkal kicsit könnyebb motiválni.
Ami nagyon nem megy, az az új cipők kérdése. Először is, cipőt nem vehetünk próba nélkül. Ez külön kínlódás nálunk. Úgy megy a cipővásárlás, hogy vagy elmegyek egyedül felderíteni a terepet, vagy előbb külön Vicával megyünk cipőt venni (ez volt pl idén a bakancsokkal), és megnézem, hogy Ferkó potenciális méretében (jelenleg 30-31) vannak-e és a bolt melyik részén vannak megfelelő kategóriájú cipők. Ezután Ferkóval - lehetőleg Vica nélkül - már célirányosan bemegyünk, felpróbáljuk az előre kiválasztott 2-3 pár cipőt, és jön a döntés. Minden alkalommal megkérdezem, melyik tetszik, mindre NEM a válasz. Tényleg utálja az új cipőket. Ezután veszünk egyet. Ami nálunk szempont, az az orr kialakítása (lehetőleg legyen a talp felhúzva rá vagy valami dupla orr, mert rendszerint az orrát sikerül egy-két hét alatt olyan szinten leamortizálni, hogy a viszonylag új cipő úgy néz ki, mintha már az ötödik tulajdonostól örököltük volna), illetve a könnyű felvétel - semmiképp ne fűzős. Ha megvettük, utána még az első hét, amikor fel kell venni sírás. Szó szerint sírva veszi fel szegény a cipőt, többször leveszi, amíg mi felöltözünk, lerúgja a kocsiban, könyörög, hogy vehesse fel inkább a régit - meg is próbálja felvenni. Aztán, amikor ez a pánikhét lemegy, már az új cipő is régi cipőnek számít, és minden rendben, nyugodtan felveszi, hordja, szereti.
Nagy problémánk van még a nadrág derekával, illetve a póló kihúzásával. A gyereknek állandóan kilóg a dereka, folyamatosan visszahúzatjuk vele, de ha nem nézünk oda, máris kirángatja. Ez még egy nagy meló lesz. Maximum akkor hagyja benne, ha nagyon hideg van - fázni nem szeret :)
Szintén nem egyszerű kérdés, ami az iskolakezdés kapcsán egyre égetőbb, hogy jelenleg csak a melegítőnadrágot hajlandó elviselni magán. Vettünk már farmert, kordot, szövetet, de nem jött be. Ezt még nagyon gyakorolni kell, mert a suliban cikizni fogják miatta, meg ugye nem járhat az ember egész életében melegítőban - még ha az kényelmes is.
Ami nagy eredmény, hogy most már kifejezetten szereti a kapucnis cuccokat, meg a sapkát, sőt, nyáron is hordott szalmakalapot - Vica szerint napsapkát. A garbó még mindig nem a legnagyobb kedvenc, de már nincs belőle sírás. A sál-kesztyű is jól ment tavaly, remélem, idén sem lesz vele gond.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése