Mostanában egyszerűen nem jutottam odáig, hogy írjak. Kicsit túlzsúfoltuk a napokat. A gyerekeknél sikerült új alvási rendet bevezetni - így már nem csak Ferkó, hanem Vica is egész emberi időben elalszik és jobb hangulatban is kel fel.
Ma találkoztam egy régi jó baráttal, és felhívta a figyelmemet, hogy kicsit egyoldalúak a bejegyzések - vagyis sokkal többet írok Ferkóról, mint Vicáról. Ez főleg azért van, mert a célom elsősorban az autizmus spektrumzavar, illetve a hozzá kapcsolódó életvitel leírása volt, de valójában tényleg érdemes ezt a dolgot a testvér szemszögéből is bemutatni, illetve, nem szeretném háttérbe szorítani a kislányomat, mert őt is imádom, és az ő élete is megér egy misét jó néhány posztot. És amúgy is azt ígértem, hogy az életünkről fogok írni, nem csak Ferkóról.
Holnap egyébként nagy nap lesz, csokit fogunk adományozni. Az oviban kitettek egy nagy dobozt, amiben beteg gyerekeknek gyűjtenek táblás csokikat Mikulásra és karácsonyra. Most, mivel mától hivatalosan is mindkét gyerkőc a Mikulás manója (hivatalos írásos felkérést kaptak az öregtől ;) ), mindenképpen szeretnénk segíteni. Ma megvettük a csokikat, holnap pedig mindenki bedob egyet a dobozba.
A novemberi téma az oviban a hézak és otthonok. Ferkóék konfettit ragasztottak kivágott házformákra, meg Ferkót kivitték valami csoportos foglalkozásra, ahol wc-papír gurigából ragasztott házikót. Nagyon örülök, hogy úgy látják, őt ki lehet ilyenekre vinni, ez azért csak jelent valamit.
Jövő héten mindenféle fotózás lesz az oviban, nagyon készülünk rá - hétvégén ruhapróba. A fényképezést mindkét gyerek szereti. Ferkó is szívesen pózol, és nagyon jó képeket lehet róla készíteni - ha nem épp ugrabugrál. Egyébként az autistákra gyakran jellemző gyönyörű arca van, ami csodásan mutat a fényképeken. Vica pedig szerelmes a fényképezésbe. Nyáron vettem egy víz- és ütésálló fényképezőgépet az evezéshez (ami idén egyébként kimaradt), ő pedig előszeretettel fotóz vele mindent. Nem egy komoly gép, de szereti. Ugyanígy bárki okostelefonjával képes lenne órákig fotózni.
Én közben a sok decemberi program fejbentartását is külön művészetnek élem meg - pláne azt, hogy mire kell még valami belépőt fizetni. Most úgy néz ki, hogy Vicáék mennek az ovis csoporttal valami Mikulás faluba, ahol kapnak egy csomagot, meg a csoportban még egyet. Ferkóék nem mennek - mivel a csoport összetétele nem engedi, így szinte semmilyen közsségi programra nem viszik őket -, de neki is rendeltem onnan egy csomagot, hogy ne érezze úgy, hogy kimaradt. Náluk is lesz a csoportban is külön csomag. Ezenkívül fognak kapni tőlünk, a szüleimtől meg esélyesen az apjuktól is egyet-egyet. Mikulás után meg nem győzön sütni a csokis sütiket...
A héten a karácsonyi mézest teszteltük. A szokásos kedvenc receptemben cseréltem le a lisztet gluténmentesre. Az eredmény nagyon finom lett, csak kicsit porózus. Még meg fogom próbálni virágmézzel is akác helyett, hátha az javít rajta. Az ízével viszont semmi gond nem volt, ugyanis gyakorlatilag helyben elpusztítottuk a 2,5 tepsit. Ez azért nagy szó, mert tavaly a sima rizslisztes mézes annyira száraz lett, hogy Ferkó az első falat után nem is volt hajlandó többet enni belőle - be kell látnom, hogy a listkeverék nem hülyeség, vagy csak én vagyok béna a sima lisztekkel. Így viszont már a karácsonyi sütemények nagy részére megvan a bevált recept.
Vica nagyon komolyan veszi a karácsonyvárást. Folyamatosan énekelgeti a télapós dalocskákat - ez néha Ferkóra is átragad. Ferkó egyébként nagyon muzikális - meg iszonyú jó hallása van és nagyon idegesíti, ha hamisan szól valami (és szegény néha engem is hall énekelni).
Most a mesék és a dalok nagyon lekötik, a beszédét is főleg ez határozza meg. Az ismert és látott mesékből merítve mond mondatokat, meg saját meséket talál ki, néha el is játssza őket mindenféle figurákkal. Érdekes módon ez Vicára kevésbé jellemző.
A következő családi projektünk a bábszínház. Már az oviban voltunk a szüreti fesztiválkor, azt Ferkó is egészen jól bírta - csak az utolsó öt percről kellett kijönni, pedig tényleg próbára tette a türelmét a sok kiscsoportos. Már egy ideje nézegetem a Vojtina műsorait. Ha végre egyszer lesz egy itthon töltött közös hétvégénk, akkor be is szeretném iktatni. Ezek kb háromnegyed órás bábjátékok, annyit pedig az iskolában is ki kellene bíni. Most ez a fő irányvonal, hogy minden módon tágítsuk a figyelmét meg a nyugalomban egy helyben töltött időt. Bár most annak is örülnék, ha lassan elcsendesedne a gyerekszoba - én tudnék utána nyugisan és csendben aludni reggelig...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése