Arról már beszámoltam az előző bejegyzésben, milyen volt a tanóra, amit megnéztünk az iskolában. Kicsit meg is voltunk szeppenve, mert a gyerekek, akiket láttunk, sokkal jobban beszéltek, mint Ferkó, sőt, sokkal közvetlenebbek is voltak. Így elsőre elég bizonytalannak tűnt, hogy Ferkó beleillik ebbe a közegbe.
Mivel igazából ez egy vízválasztó dolog volt, rá is kérdeztünk. A tanító néni mondta, hogy a hiányzó kisfiú például egyáltalán nem beszél (valószínűleg szervi okból, vagyis sosem fog tudni beszélni), és volt már olyan is, aki egész nyolcadik osztályig eljutott úgy, hogy meg sem szólalt, szóval ez nem lesz kizáró ok Ferkónak sem.
Amit az iskola napirendjéről megtudtunk, hogy egész napos osztályrendszerben tanítanak, vagyis délelőtt és délután is tanórák vannak. Naponta kétszer mennek ki az udvarra, délelőtt egy saját kis udvaron vannak kint, délután pedig az iskola közös udvarán, így fokozatosan tudják őket hozzászoktatni a többi osztályhoz. A tanítás 8-kor kezdődik és délután négyig tart, mint minden osztályban, illetve van gyerekfelügyelet reggel héttől és délután ötig. Itt külön felügyeleti csoport van az autista osztályok tanulóinak - így a többi évfolyamban lévő autista gyerekkel is lehet találkozni, illetve a többi osztálytermet is meg lehet ismerni. Házi feladat hétközben nincsen, hétvégén viszont van, hogy azt is megszokják a gyerekek, hogy otthon is kell tanulni, gyakorolni. Az egyéni fejlesztés szintén tanrende építve, órarendi kereteken belül zajlik a gyerekeknek, így nem kell rá külön időpontot találani és senki nem marad le a tanórákról sem.
A gyerekek napi háromszori étkezést kapnak - tízórait és uzsonnát a tanteremben; a tízórai egyébként az első óra utáni szünetben volt; ebédet pedig a közös ebédlőben. Ebédelni a többi osztály előtt mennek, hogy a nagy tömeg ne legyen számukra zavaró.
Az intézmény célja, hogy a gyerekek megállják a helyüket az életben, így kimondva is igyekeznek kikényszeríteni a minél szabályosabb kommunikációt a gyerekekből. Ha egyes felsőbb tantárgyakat egy-egy gyerek nehezen tud megérteni vagy feldolgozni, akkor a nevelési tanácsadóban lehet kérvényezni a felmentést (akár a tanóra, akár az értékelés alól).
Amit még megtudtunk, illetve megtanultunk tegnap:
Először is, nagyon fontos az otthoni fejlesztés. Ami nekem elsőre furcsa volt, hogy a tanító néni azt mondta, az ilyen gyerekeknek nem a mondatok bonyolultsága okoz gondot a kommunikációban. Vagyis, ha egy szituációra egy "szebb" mondatot tanítunk meg velük, az pontosan ugyanolyan könnyen fog rögzülni, mint egy rövidebb. Szóval, ha a gyereknek azt akarjuk megtanítani, hogy amikor szomjas, kérjen mondjuk egy pohár teát, akkor neki ugyanolyan bonyolult (elvileg) azt megtanulni, hogy "kérek teát", mint azt, hogy "kérek szépen egy pohár teát". Én ezt Ferkónál eddig nem tapasztaltam, ő a többszavas mondatoknál általában csak egy-két szóig jut el (ismételtetésnél), de meg fogom próbálni alkalmazni, hátha bejön a dolog.
Ami még nagyon fontos, hogy mivel ezeknek a gyerekeknek általában nincs igényük a verbális kommunikációra, a felnőttek feladata kikényszeríteni ezt, mivel, lássuk be, a társadalomban ez az "elfogadott" vagy "normális" kommunikáció. Szóval, otthon is rá kell venni, hogy igenis szóban fejezze ki magát. Először a szükségletei tekintetében (enni, inni kérés), utána pedig minden más esetben.
Erre van egy aranyos sztorim tegnapról:
Hogy gyakoroljuk a beszédet, vacsora előtt beküldtem Ferkót Lacihoz a hálóba, hogy hívja ki vacsorázni. Ez úgy hangzott el, hogy menj és mondd meg Lacinak, kérlek, hogy "Laci, gyere vacsorázni". Odáig simán ment, hogy megértette, mit kell csinálni (ez sosem gond). Bement a hálóba, megfogta Laci kezét, elkezdte húzni, aztán mondta, hogy "gyere". Több nekifutásra eljutottunk odáig, hogy "Laci gyere". Egy idő múlva aztán kicsit elfogyott a türelme és közölte acival a "Mit szeretnél?" kérdésre, hogy "Tedd le a sisakot" - Laci épp a focis sisakját szerelte össze. Ez egy olyan spontán mondat volt, amit még sosem mondott és nem is mondta neki senki. Végül a vacsorázás esetében megelégedtünk a "Laci gyere" mondattal, de azért nagyon jó érzés volt, hogy spontán is lehet belőle beszédet kihozni. Szerintem ez is bizonyítja, hogy minden ott van, csak a hajlandóság nincs meg, hogy kiengedje - ezért jó, ha nem hagyjuk annyiban.
Ami a fejlesztést illeti, kérdeztük, mivel tudunk készülni az iskolára. A tanító néni szerint a legfontosabb, hogy a gyerek a szabálykövetést és az irányított feladatvégzést megtanulja. Ez ugye azt jelenti, hogy nem azt csinál, amit akar, hanem egy külső szereplő (otthon a szülő vagy az iskolában a tanár) határoza meg, hogy mikor kell egy adott feladatot megoldani, mennyi idő van rá és mi minősül késznek. Ez így egyszerre nyilván sok. Az első lépés, hogy asztalnál ülős feladatokat kell végezni, először teljes felügyelettel (vagyis ott kell ülni vele), aztán egyre növelve az önállóságot. Az is jó, ha lehetőség van rá, ha időhöz tudjuk kötni akezdést és a befejezést (mint a reggel 8 órás iskolakezdés). Nyári szüntere javasolta az iskolai napirend részleges imitálását: Nyolckor leülünk "tanulni", óra után 10-15 perc szünet, utána ismét leülünk. A lényeg, hogy ne legyen idegen ez a szituáció.
Gyakorlás szempontjából a fő hangsúlynak a beszéd minél nagyobb fejllesztését javasolta, mindenféle módszerrel, amit csak elfogad a gyerek - kényszerítés, képkártyák, mese, stb. Írásos feladatokat először színezéssel és rajzolással kell gyakorolni, itt a lényeg az irányítottság és a feladattartás gyakorlása, nem a feladat bonyolultsága. Emellett fontos, hogy a gyereknek nehezebb, új feladatok közé mindig tegyünk őt motiváló, ismerős, könnyű feladatokat, hogy mindig legyen sikerélménye és ne veszítse el a lelkesedését.
Az iskolakezdésről a tanító néni azt mondta, hogy szerinte minél előbb célszerű megkezdeni az iskolarendszerben való taníulást, ha lehetséges. Ugye az ilyen gyerekeknél majdnem 9 éves korig lehet húzni a beiskolázást, viszont a pedagógia azt mondja, hogy kilenc éves koráig fejleszthető legjobban a gyerek - akkor ugrásszerűen - és nem mindegy, hogy milyen közegben fejlődik. A jelenlegi szabályzás szerint, ha beíratjuk a gyereket első osztályba, de mégsem tudja teljesíteni, akkor szülői kérésre évet ismételhet úgy, hogy gyakorlatilag előkészítő évnek minősítik az előző évet. Ez azt jelenti, hogy kapunk egy A4-es papírt arról, hogy egy előkészítő évet elvégzett az iskolában, de nem kap bizonyítványt, nem fog ténylegesen megbukni. Ami ebben az évben viszont jó, hogy alkalmas arra, hogy a gyerek beleszokjon az iskolai környezetbe, megismerje az elvárásokat, normákat, és egy évvel később már sokkal kevesebb gondot okoz majd neki az új környezet. Ezzel szemben, ha azt az egy évet az óvodában tölti, akkor ezek a dolgok nyilván nem jutnak el hozzá, mivel az óvodának nem feladata és nem is képes arra, hogy ezekkel megismertesse a gyerekeket.
Nekem tavaly ezt nem mondta el senki. Ha elmondta volna, lehet, hogy hamarabb utánamegyek az iskolának és a diagnózisnak, és Ferkó már tavalytól iskolás lenne (januárban már betöltötte a hatot, szóval simán mehetett volna kor szerint). Mi akkor azért döntöttünk így, mert az óvodában azt mondták, még nem elég a beszéde hozzá (mint kiderült, ha egyáltalán nem beszélne, az is jó lenne), illetve mi is féltettük a korai kudarcoktól. A mai tudásommal már valószínűleg másképp döntenék, bár nem hibáztatok senkit, mert még mindig annyira kevés a tudás meg a tájékoztatás erről az állapotról, nem csak a laikusok, de sokszor a hivatalos személyek között is. Midnenesetre, ha valaki még épp azon tanakodik, küldje-e korábban iskolába a gyerekét vagy inkább kérja még a nevelési tanácsadóban, hogy maradhasson óvodás, szerintem, mindenképp érdemes az évek óta ilyen gyerekeket oktató tanárnő véleményét is megfontolni, még ha aztán mégis az óvoda mellett döntenek is.
Midnen gyerek más. Ezt a tanító néni is elmondta. Épp ezért nehéz akár általános fejlesztési módszereket, akár csak speciális tankönyveket (nincs is ilyen pont ezért) vagy recepteket mondani, hogy mit mikor célszerű. Mindenki maga látja, illetve a gyeremekkel foglalkozó szakemberekkel konzultálva tudja eldönteni, hogy mi lenne a legjobb a gyerekének. Néha pedig ennek ellenére is kiderül utólag, hogy lehetett volna még jobban. Én úgy gondolom, minden szülő a legtöbbet akarja kihozni a saját helyzetéből, így még ha néha úgy tűnik is, hogy rosszul döntött, nem szabad sokáig emésztenie magát rajta, hiszen visszamenni úgysem tud, inkább az aktuális lehetőségek közül kell a legjobbat megtalálni. Én is igyekszem most elengedni azokat a gondolatokat, hogy talán egy évvel ezelőtt még többet tehetett volna az iskola Ferkóért, és inkább arra koncentrálok, hogy a jövőben minden lehetséges segítséget megkapjon, hogy egy esetleges alapozó év hiányát ne érzékelje majd az életében.