Elballagott

Köszönettel tartozom a Kemény Zsigmond Utcai Óvoda Katica csoportjának és az ovónéniknek, akik egy szem ballagó gyermekemért is megrendezték az óvodai ballagást. Külön köszönet a másik csoportba járó szereplő gyerekeknek, akik csak Ferike kedvéért részt vettek az ünnepségen. Nagyon aranyos és bensőséges volt. 

Személyes tanulság: egy 10 perces ballagáson is meg lehet hatódni :)

A zene ereje

Régen készülök már ezt a bejegyzést, csak mostanában elég kötöttek a napjaink. Sokminden történt, szereztünk új ismerősöket, sokat léptünk előre (de ezt majd másik bejegyzésben leírom).

A zenéről már írtam egyszer, hogy meg kell találni, kinek melyik stílus jön be és mire lehet használni (felélénkíteni vagy épp megnyugtatni). Most kifejezetten a nyugtatást szeretném kiemelni.

A gyerekeknek elég gyakran van zizegős estéjük, amikor semmi nem tudja őket ágyban tartani - ellenben tizenötször-hússzor be kell menni hozzájuk, hogy "többet nem szólok, aludjatok". Mi azt vettük észre, hogy ezt a nyüzsgést a nyugtató zenék nagyon jól lecsillapítják. Estére egyébként van néhány bevált nyugis mese, amit elalvás előtt szoktunk választani (Münó, a csingiling mesék), de a mindig beváló recept a zene.

Ferkó konkrétan a zene indításától számított legfeljebb 10 percen belül már alszik. Egészen "mindenevő" ebben a kategóriában. Beírom a youtube keresőjébe, hogy nyugtató vagy altató zene és választhatok bármit a találatok közül. A gyerekszobában lévő tévének kikapcsolható a képernyője, így a Chromecast segítségével nyugodtan be tudom indítani a zenét, nem zavarja a gyerekeket a kép, de a hálóba például - többek közt - ezért készülök Chromecast audio-t venni. Egyébként bármilyen alap zenelejátszó megteszi, ha jól sejtem, nem csak a youtube van tele ilyen zenékkel, hanem lehet ezeket CD-n is venni.

A nyugtató zenét egyébként nem csak altatáshoz, hanem tanuláshoz háttérzenének is szoktam mostanában használni. Azt vettem észre, hogy ezek a szöveg nélküli, csak instrumentális zenék segítenek Ferkónak kizárni a többi zajt, így jobban tud koncentrálni az adott feladatra, de például nyugodtabban is játszik, ha zene szól a háttérben.

Úgy érzem, még nagyon sok dologra jó lesz nekünk a zene, annak pedig külön örülök, hogy a gyerekek szeretik annyira, mint én, így együtt is tudjuk élvezni a hallgatását.

A következő időszakban a zene kötésével fogunk foglalkozni. Azt szeretném elérni, hogy tudatalatti tanult magatartássá váljon a gyerekeknél, hogy a zene megnyugtatja, ellazítja őket és segít kibontakoztatni a belső képességeiket - ahogy nekem segít a festésre koncentrálni, úgy szeretném, ha nekik is menedék lenne, ha erre van szükségük. A végcél, hogy a sztereotip zümmögés és ugrálás helyett a stressz levezetésére és kizárására inkább a zenéhez nyúljon a gyerek. Szerintem jó úton haladunk ezzel. :)

Beiratkozás - pipa

Ma reggel elintéztük Ferkó iskolai beiratkozását :). Szeptember 1-től 1.c osztályos tanuló lesz :)

Ma egyébként mennek az oviba az iskolából felmérni a tudását, csoportos és egyéni foglalkozáson is. Nagyon kíváncsi vagyok.

Mindenesetre, rendeltünk neki két egyenpólót - tesiórára :) - és egy iskolai nyakkendőt. Ezeket majd az egy hónap múlva esetékes szülői értekezleten kell kifizetni. Ott kapunk majd bővebb információt az iskolai rendről, tankönyvekről, kezdőcsomagról. Ha minden igaz, akkor a c osztálynak lesz külön szülői beszélgetés is, mivel ez ugye speciális tagozat - ha jól láttam a papírt, 6-7 elsős lesz a csoportban.

Továbbképződtem

Pénteken volt szerencsém részt venni az Autizmus Alapítvány egynapos továbbképzésn Nemkívánatos viselkedések megelőzése és kezelése (vagy valami ilyesmi) témában.

A kurzussal kapcsolatban az első meglátásom, hogy sokat vártam tőle, de minden várakozásomat felülmúlva elképesztően sokkal többet adott. Aki teheti, nézze meg a kínálatot az alapítvány honlapján, és ha van olyan téma, ami érinti vagy érdekli, mindenképp menjen el rá. Tényleg nagyon megéri.

Egy A5-ös füzettel mentem a tanfolyamra. Úgy terveztem, annyit jegyzetelek, amennyit tudok. Ebből az lett, hogy 50 oldalt írtam, meg még 3 kivetített diát fotóztam le. Ez nem költői túlzás - megszámoltam, tényleg 50 oldal lett a vége. Konkrétan egyetem óta nem írtam ennyit kézzel - összesen. El is fáradt a kezem :), de nagyon megérte.

Be fogom gépelni és fogok kivonatot is készíteni, de ez, a mennyiség tükrében, nem egy-két nap kérdése. Viszont közben tudom javasolni Janoch Mónika kiadványait a témában:

Problémás viselkedések megelőzése, kezelése - egyetemi jegyzetHogyan - Útmutató füzet autizmussal élő emberek problémás viselkedéseinek értelmezéséhez, megváltoztatásához

Az első elég száraz tananyag, a második viszont tényleg gyakorlati útmutató. Én a kurzus alatt megvettem mindkettőt, szóval ezekből is fogok majd szemezgetni később, de a kurzustól függetlenül is meg lehet venni őket, úgyhogy, akit érdekel a téma, van honnan tanulni.

Janoch Mónikáról csupa jót tudok mondani. Nagyon összeszedett, szépen felépített, gyakorlati tanácsokkal kiegészített, de elmélettel is alaposan alátámasztott előadást tartott. Tényleg úgy érzem, hogy nagyon megérte az az egy nap. :)

Jegyzetekkel és konkrét tapasztalatokkal majd jövök később.

Kicsit most elég

Felment bennem a pumpa. Nem most - kb egy hete -, csak azóta folyamatosan jönnek az újabb és újabb dózisok, és bár tudom, hogy magamnak ártok vele, forgok rajta, idegesítem magam, úgyhogy most ki is fogom írni. Előrebocsátom, tudom, hogy nem leszek vele népszerű mindenkinél, de, bocs, nem is ez a célom.

Nem vagyok gyógypedagógus, pszichológus, dietetikus vagy bármi ilyesmi. Informatikus vagyok és anyuka - nem, nem akarok a diplomáimmal hadonászni, különösen, mivel nem gondolom, hogy akárhány papír feljogosítana arra, hogy másokat lenézzek. Azért írtam le, hogy egyértelmű legyen, hogy amit csinálok, amilyen életmódot viszek a gyerekemmel, az nagyrészt tapasztalaton alapul, illetve nálam - remélhetőleg - okosabb emberek által összeszedett tudományos tényeken. Természetesen bármikor benne van a pakliban, hogy olyan embertől fogadok el tanácsot, aki tudományosnak hangzó, de valójában nem bizonyított módszert ajánl, mivel nem értek hozzá. Talán ilyen irányban is tanulni kellene - jó lenne, ha lenne rá időm, komolyan... talán egyszer ebbe is belefogok majd.

Van ez a hölgy, akit most erősen felakapott a sajtó, merthogy "gyógyítani" tudja az autizmust (HAH). Sokmindent olvastam róla az elmúlt hétben, még a Facebook csoportjába is megpróbáltam belépni, de mivel kb a Szcientológiai egyháznak lehet hasonló lépcsős szűrése (elnézést az egyház tagjaitól ezúton is), feladtam - és jól fel is idegesítettem magam.

Azóta már végzett dietetikus véleményét is elolvastam a témában, és nem nagy meglepetésemre neki is hasonló véleménye van, mint nekem - túl sok, túl kategorikus és túl kevés a tudományos bizonyíték. Mondom ezt mindamellett, hogy mi is megjártunk jónéhány altternatív terápiát, és ezek egy része működött, működik is.

Amikor elkezdtük a kálváriát, Ferkó szelektív étrendje kb nem állt másból csak tésztából, kenyérféléből, kekszekből meg tejből és tejtermékekből. Nem szeretném az agyban felszabaduló ópiátok elméletét előhozni - mint említettem, nem értek hozzá -, az viszont laikus szemmel is egyértelmű, hogy ez így nagyon nem jó. Nem állítom, hogy bármivel kapcsolatban is lenne összefüggés, de ha én most, (két dipomával - mert van, akinél ez mérce) elkezdenék csak kenyeret és tejet enni, de szó szerint - először is a laktóztól eleve a padlón fetrengenék naphosszat, jól meghíznék és kijönne egy rakás hiánybetegségem... ehhez nem kellenek ópiátok az agyban.

Igen, alternatív gyógymódként javasolták, de nyilván józan ésszel is belátható, hogy ezen változtatni kellett. Csökkentettük a glutén és a kazein bevitelt - nem szüntettük meg, a gyerek az óvodában ugyanazt eszi, mint a többiek (megjegyzem az én ízlésemben alaból túl sok szénhidrátot, főleg kenyeret kapnak, de ez más tészta). Nem tudom, használt-e valamit, de valami összefüggés valamivel biztosan volt, mert amikor teljesen visszaengedtük a glutént, látványosan romlott a gyerek állapota - ezt is meg lehet sokféleképpen magyarázni, nem akarom. Úgy gondolom, hogy a kenyérfélék és tészták csökkentése, illetve alternatív lisztek használata nekem nem fáj, a gyereknek meg nem árt. Amióta így étkezünk, egyébként elég jól sikerült válozatosabbá tenni is az egyébként nagyon válogatós étrendet. Itt se állítom, hogy bármi összefüggés lenne, lehet, hogy csak én voltam tudatosabb.

Megvettük a GAP-diétás könyvet is. Hát, biztos van, akinek az működik. Nekem a könyv felélnél már komolyan az volt az érzésem, hogy a fényevés az egyetlen megengedett dolog, úgyhogy szégyen, nem szégyen, azt a diétát el sem kezdtük. Ha ezzel felelőtlen szülő vagyok, vállalom...

Az utóbbi időben sok időt és energiát fektettünk bele a fejlesztésbe - minden módon, ahogy csak tudtunk. Visszaálltam a talpmasszázsra is - ha maga a masszáz nem is gyógyít semmit, a fizikai kontaktust növeli, Ferkó pedig szereti, akár jutalmazásként is, ami nagy szó egy autista gyereknél. Emellett pénteken végre megyek az Autizmus Alapítvány egynapos kurzusára is, hátha megtanulok valami okosat a kényszerviselkedések kezeléséről.

Kicsit lenyugodtam - csak megérte leírni végre. Nem szeretem, amikor emberek okoskodnak. Azt sem, amikor úgy érzik, hogy bármi feljogosítja őket, hogy lenézően viselkedjenek másokkal. Én tudom, milyen nehéz autista gyereket nevelni, de ettől még eszembe nem jutna egy másik szülőt vagy akárkit lenézni vagy elküldeni melegebb éghajlatra, mert nem úgy gondolja, ahogy én. És, már bocsánat, de ha valaki ilyen hangnemben képes csak reagálni egy másik ember nem sz övével azonos véleményére, annak akár is lehet, nálam elásta magát (nem mintha én valaki lennék vagy bárki az én kegyeimet keresné, ez csak ilyen személyes defektus, de vállalom).

Perecet sütöttem

Vica tegnap meglátott az Aldiban egy perecet, úgyhogy ma nem volt kérdéses, hogy a délelőtt sütéssel (is) fog telni. Az eredeti receptet itt találtam. Szeretem ezt a blogot, nagyon jó dolgokat lehet találni rajta.

Én sokkal egyszerűbben oldottam meg a dolgot - nem szoktam liszteket keverni, inkább egyszerűen a Naturbit glutén- és búzamentes lisztkeveréket használom, nekem ez bevált. Amit még változtattam, hogy instant élesztőt használtam, így nem kellett felfuttatni.

Szóval robotgéppel összedagasztottam 270 g lisztet, 1 cs szárazélesztőt, 1 ek utifűmag héjat, 1 tk cukrot, 1 tk sót, 2,5 dl langyos vizet és 3 ek olajat. Kb egy órát kelesztettem egyben, majd 4 perecet formáltam belőle és 60 fokos sütőben még kelesztettem további 20 percet. Ezután olivaolajjal megkentem (legközelebb lehet, hogy margarint fogok választani hozzá, mert az olivától elég karakteres íze lett) és 175 fokon sütöttem, amíg szép színe nem lett. Ezután tettem rá a sóhabot, ahogy a blog írja (3 ek víz, 2 ek rizsliszt és 1 ek só) - ez a mennyiség két ilyen adag perecre is elég. A sóval még egy kicsit sütöttem, aztán már készen is volt.

Nagyon egyszerűen elkészíthető és az eredmény önmagáért beszél. :) 

Kívül ropogós, belül finom puha lett, ráadásul akkora lett egy, hogy Vica eljutott a "miért csak ilyen keveset sütöttél" kérdéstől addig, hogy a sajátja egyharmadát végül átengedte Ferkónak. Szóval kiadós tízórait sikerült belőle összedobni viszonylag kis munkabefektetéssel, ami gluténmentes péksütinél nagy szó :)

Csigafutam

Hazafelé a repülőúton megint belevetettem magam a Hogyan játsszunk és tanuljunk... könyvbe és találtam egy nagyon egyszerű, viszont sokféle fejlesztésre hazsnálható játékot.

Nem tudom, kinek mit mond a csigafutam játék, meg is lehet venni, ha valaki szeretné. viszont nagyon egyszerűen elkészíthető. A játékban csigák versenyeznek egy pályán. Alapvetően egy társasjátékról van szó, amit gyakorlatilag akárhányan játszhatunk.

Az eredeti játékban a csigák színesek, és egy színes dobókockával kell mindenkinek dobnia. Amelyik csiga színét dobjuk, az előrelép egyet. Tehát nem a játékosok vannak az egyes bábukkal, hanem maguk a csigák versenyeznek, mi csak szurkolunk nekik, illetve jelezzük, melyikük mozdulhat előre.

Ez a játék több szempontból is nagyon jó fejlesztő. Először is, úgy játszhatunk vele társasjátékot, hogy nincs meg a vesztés miatti félelem vagy frusztráció, mivel nem mi vagyunk versenyhelyzetben, hanem a csigák. Persze szurkolni mindig lehet, de mindenki dobhat úgy, hogy bármelyik csigának jó. Ez egy nagyon fontos előny az autista - de egyébként a kicsi NT gyerekeknél is, mert megvan a közös játék élménye, de nem hajszoljuk a személyes győzelmet.

Mivel ez egy társasjáték, így megvan az előnyünk, hogy megtaníthatjuk a sorbanállást és a várakozást vele. Hiszen mindenkinek ki kell várnia, amyíg ismét ő következik, és közben láthatja a jó példát is, hogy mindenki kivárja a sorát.

Ugyanakkor, mivel itt mindenki dobhat minden csigának, ez a játék akár egyedül is játszható, ami ugyan egy autinak nem a legjobb cél, viszont mégiscsak jobb elfoglaltság, mint valami sztereotip ugrálás.

A játék a nagyon egyszerűtől a nagyon kifinomultig könnyen el lehet készíteni otthon. Nekünk kb 10 perc volt a kivitelezés. Egy darab kartonra rajzoltam versenypályát, illetve a csigákat hat körből készítettem el, amire színes számokat írtam.

A számos kialakításnak nálunk két jelentősége van. Először is, nem akartam most dobókockát készíteni - bár kartonból azért az sem épp nagy kaland, meg nekem mindkét gyereknek megy a dobókocka pöttyei és a számok közti egyeztetés, így a játék így is élvezhető.

Különböző szinteket egyébként a dobókockánál lehet elérni. Ha maradunk a korongos megoldásnál, akkor a következő lehetőségeink vannak (a teljesség igénye nélkül):

• ha a színeket akarjuk gyakoroltatni, akkor egyszerűen készítsünk színes dobókockát, illetve a "csigákat" színezzük a kocka lapjainak megfelelő színekre
• formákat is könnyen gyakorolhatunk, ha a kockára és a korongokra is ezeket rajzolunk (háromszög, kör, négyzet stb) - itt lehet nehezíteni, ha szín és forma együttesét keressük (pl kék vagy piros kör stb)
• a számok egyeztetésénél is lehetőség van először pöttyös dobókockával és pöttyös csigákkal kezdeni, aztán lehet a pöttyöket számokra cserélni, akár a kockán, akár a csigákon, vagy ha kell, mindkettőn
• ha sok időnk van, akár rajzolhatunk külön ábrákat (mondjuk állatokat) a korongokra és a dobókockára, így az az állat lép, akit dobunk (kutya, cica, nyuszi stb)

Biztosan lehet még a dolgot tovább cifrázni. Én egyébként hétvégén akartam a játékot elkészíteni, hogy levegőre száradó vagy só-list gyurmából el tudjam készíteni a csigákat, de mivel Vica ragazskodott hozzá - tegnap folyamatosan rágta a fülemet - így még egyszerűbb megoldássak készült el a játék.

Az eredmény egyébként önmagáért beszél, és jól mutatja, hogy nem kell sok pénz ahhoz, hogy fejlesztésre és játékra alkalmas környezetet alakítsunk ki a gyerekünknek.

Ferkónak egyébként különösen tetszik ez a játék. Nincsenek komoly szabályok, bármelyik bábuval van esélye lépni - szerintem neki ez külön tetszik, hogy nem mindig ugyanazzal a bánuval lépked -, és nagyon szépen ki tudja várni a sorát. Vicával még van némi vita, hogy hányan játsszuk a játékot - kicsit ki akar ő is sajátítani -, de azért jó dolog, hogy ilyen egyszerűen is le lehet kötni a figyelmüket. Szerintem ez pont a kategória, amit bárki otthon el tud készíteni valami kallódó doboz oldalából vagy egy rajzlapból is. Én azt mondom, megéri :)

Új szót tanultam

NT, vagyis neurotipikus. Az autista közösség által létrehozott és használt szó a normál fejlődésű emberekre. Ugye mennyivel jobban hangzik, mint a "normális"? 

Itt a hozzá kapcsolódó Wikipedia oldal, ha valakit érdekel: https://hu.wikipedia.org/wiki/Neurotipikus

Kifejezetten tetszik, hogy van rá "tudományos" szó, ezért jövőben én is az NT-t fogom használni.

Vica első táncfellépése

Túl vagyunk az első táncos fellépésen. Vica nagyon élvezte, ügyes is volt :) Ferkó pedig hősiesen állta a hangzavart meg az óriási hangerejű zenét. Kb egy órát voltunk bent, Ferike a végére el is fáradt, de legalább meg tudtuk nézni Vicát és a Napsugarakat. :)

Ez most egy házi verseny volt a versenytáncosoknak, a picúroknak meg egy jó lehetőség bemutatkozni. Az ovisok egy-egy Emléklapot kaptak a fellépés végén, amit Vica nagy becsben tart máris...

Valahogy úgy érzem, nem ez volt az utolsó ilyen fellépése. :)

És itt a (telefonnal készített) videó: https://goo.gl/photos/6BRp2Mg1mzxRmYDh9

Fahéjas cukorba forgatott muffin

Találtam egy nagyon jól hangzó - eredetileg francia - muffinreceptet itt. Mivel francia, eredetileg finomliszt, tej és vaj van benne, ami nálunk tabu, ezért kicsit átalakítottam. Az eredmény viszont így is zseniális.

Előkészületnek a sütőt 175 fokra fel kell melegíteni, illetve egy 12 formás muffinsütőt kivajazni (én margarinnal csináltam).

24 dkg rizslisz

12 dkg cukor

2 tk sütőpor

csipet só

A fentieket egy táálban össze kell keverni.

1 tojást felverünk, aztán beleteszünk 1,5 deci mandula- vagy rizstejet és 6 dkg olvasztott margarint, aztán az egészet belekeverjük a száraz keverékbe, és kiadagoljuk a tésztát a muffinsütőbe. 20-25 perc alatt készre sütjük.

A forró muffinokat 6 dkg olvasztott margarinnal meglocsoljuk és 6 dkg cukor és fél tk fahéj keverékébe forgatjuk.

Búzaliszttel biztosna kicsit kevésbé omlik szét, de így is nagyon finom lett :)

Bemutatkozótábla

Az iskolaérettséghez normál esetben hozzátartozik, hogy a gyerek be tud mutatkozni. Megmondja, hogy hívják, kik a szülei, Egy autista gyereknél ez több okból okozhat nehézséget. Már eleve az önálló bemutatkozás okozhat gondot, persze erre rájön még az, ha nem is beszél vagy csak keveset.

Ferkóbál már többféle megoldással próbálkoztunk, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Mi alapjáraton nem használunk képes kommunikációt, viszont azt én is látom, hogy sok esetben a képhez kötés megkönnyíti a dolgunkat. Ez nem jelenti azt, hogy kiváltjuk a képpel a beszédet, csak a spontán beszéd helyett első lépésként képeket nevezünk meg. Ez a kis ügyeskedés segít, hogy észrevétlenül megtanuljon bemutatkozni a gyerek, ha pedig képekkel már megy, fokozatosan megpróbálhatjuk elhagyni.

Az eszköz, amit ehhez a feladathoz választottam, egy bemutatkozó tábla. Ez gyakorlatilag egy tabló, amire rátettem olyan fényképeket, amik a bemutatkozáshoz szükséges személyeket, tárgyakat, helyeket ábrázolják.

A táblára kerülhet bármi, amit szeretnénk megtanítani a gyereknek, de nem érdemes túl bonyolult dolgot várni elsőre. Ez a tábla is bővíthető, átalakítható később, ha már készségszinten megy. Viszont fontos, hogy ne csak mutassa, hanem mondja is a mondatokat a gyerek.

Az első képsor csak a gyerekről szól. Az első kép őt magát ábrázolja, ez a tényleges bemutatkozó kép. A mondat, amit kötünk hozzá, az a neve: Kozell Ferike vagyok. A második "képen" az életkora van: hét éves vagyok. A harmadikon pedig a kedvenc dínói: Szeretem a dínókat.

A többi képsor mind-mind a családra (testvér, szülők) és a lakóhelyre vonatkozó képekből tevődik össze. Nálunk nehezítés, hogy nem az apjával élünk együtt, így az új párom nevét és "hovatartozását" is meg kell tanulni, ami még egy normál fejlődésű gyereknek sem egyszerű.

A táblát Ferkó az első pillanattól kezdve szereti - tetszenek neki az ismárős képek. Nem mindig hajlandó beszélni is róla, de sokszor elővesszük, hogy folyamatosan fejlődjön ebben is.

A bemutatkzáson kívül ez a tábla jó kiindulási pont lehet ahhoz, hogy a gyerek megtanulja, hogyan kell egy képet elemezni, illetve beszélni róla. Ez a későbbi tanulmányok folyamán is fontos dolog lesz.

Természetesen egy ilyen táblától sem lehet önmagában csodát várni, de kitartással ez is segíthet a gyereknek a kommunikációban.

Farsangoltunk

Nem is tudom, melyik volt az egyértelműbb jelmezválasztás. Talán Ferkóé, mivel a dínó most mindent felülír. Vica nehezen döntött a sokféle hercegnő közül, végül az aktuálisan legnépszerűbb Elza királynő mellett döntött (a csoportjukban négyen öltöztek ugyanennek, de ez őt nem tántorította el :)

Képi memória fejlesztése

Végre idáig is eljutottam. Befejeztem az első készlet memóriafejlesztő feladatot. A készlet egy 2x3-as táblát és 6 különálló kártyát tartalmaz. Minden táblán lévő képnek megvan a kártya párja. A képeket én félig magamtól, félig "megrendelésre" (Vica segített az ötletelésnél) készítettem el. Kisebb gyereknek nyilván lehet egyszerűbb képekkel, akár csak egyszínű geometriai formákkal kezdeni. Ha pedig valaki nem szeret rajzolni, akkor ilyen kis képeket könynen lehet találni a neten és kinyomtatni. Az én képeimen is látszik, hogy nem magas művészeti értéket képviselő alkotások, viszont a lényeg ezekről is felismerhető, és igazából ennyi a fontos.

Ezzel kapcsolatban, még a feladatok bemutatása előtt, megosztanék egy személyes történetet. Karácsonyra az egyik kolléganőnek felnőttszínezőt vettünk a csoporttal. Már sokszor olvastam ezekről, sokan állították, hogy tényleg mennyire jó, képeket is láttam ilyenekből, de valahogy úgy éreztem, ez is csak valami épp a mádia által felkapott hóvort, mejd lecseng. Magamtól eszembe sem jutott volna ilyen ajándékot választani, csupán azért ez került a csomagba, mert a kolléganő barátnője javasolta, hogy ennek biztosan örülni fog. A hatás nem is maradt el, én pedig továbbra is maradtam szkeptikus. Aztán néhány hete már végképp tele volt a fejem mindennel - iskolakeresés, munka, a gyerekek dolgai, stb. - és Laci javasolta, hogy próbáljak meg sznezni. Alapjáraton festeni szoktam, de mostanában annyira kimerült vagyok, hogy a vászon hónapok óta vár az állványon, hogy végre leüljek mellé, de ugye oda azért nem ül le az ember 5 percre. A dolog vége az lett, hogy kerestem a neten felnőtteknek tervezett színezőt és két kellemes képet kinyomtattam. Amikor elkezdtem elemezni a képet, meg kiválogatni, mit is akarok milyen színnel kiszínezni, rájöttem, mi a titka ezeknek. Ismerős a "szedjél hangyát kosárba" mondás? Na, ez a színező pont erre jó. Olyan aprólékos, kis részleteket kell kiszínezni, hogy az embernek minden energiáját és gondolatát kitölti - esélyed sincs, ha nem koncentrálsz rá 100%-ban -, hogy gyakorlatilag minden más kiszáll a fejéből, vagyis tényleg ki tud kapcsolni. 

Amit ezzel jelen témakör kapcsán mondani akarok, hogy én például azért szeretem ezeket a játékokat kézzel készíteni, mert amíg készül, addig maximálisan ezekre koncentrálok - mérek, vágok, ragasztok, rajzolok, színezek -, így a napi gondok legalább időlegesen nem bántják a fejemet. Ráadásul ez is egyfajta ajándékkészítés, mi nekem mindig jóleső érzés és kis izgalom, hogy mit fog szólni az, aki majd kapja.

Jelen esetben Ferkónak nagyon tetszenek a kártyák - már kiszínezés előtt is kifejezetten szerette őket, színesen meg még sokkal szebbek lettek.

A kártyákkal különböző nehézségi fokozatú feladatokat lehet játszani. A nehézséget érdemes óvatosan emelni, hogy úgy fejlesszen a játék, hogy közben ne okozzon sikertelenségélményt vagy frusztrációt a gyereknél.

1. Először legyen egyszerűen az a feladat, hogy a kártyákat pároztassuk a táblán lévő képekkel (kisebb gyerekeknek ez is jelenthet nagy kihívást, célszerű a kártyákat egyesével adogatni, hogy ne keveredjenek bele, aztán lehet fokozatosan több kártyával folytatni)
2. Legyen a tábla képekkel felfelé fordítva, és mutassunk fel egy képet. A gyerek feladata rámutatni arra  a képre, amit felmutattunk. Itt nehezítésként lehet rövidíteni a felmutatás idejét.
3. Ha már felfordított táblával jól megy, akkor jöhet az IQ tesztben eredetileg szereplő feladat. Legyen a tábla lefordítva, mutassunk meg a gyereknek egy képet, aztán fordítsuk fel a táblát és a feladat, hogy rá kell mutatani a képre, amit látott.
4. Ha egy kártyával már jól megy az emlékezés, akkor lehet egyszerre két vagy három kártyát felmutatni. Ha ez elsőre nehéz, akkor ezt is be lehet vezetni először felfelé fordított táblával.

Fontos, hogy ahhoz, hogy ne érezze a nehezítést soknak a gyerek, egyszerre csak egy táblát használjunk. Ha ennek a képei már nagyon jól mennek (kb akkor, ha már a lefordított táblán felfordítás nélkül is meg tudja mondani, hogy az adott kép hol van), akkor lehet új táblát elővenni, később pedig, újabb nehezítésként váltogatni a táblákat, vagy több táblát letenni a gyerek elé és azokról mutatni először egy, majd több kártyát.

A feladatok kiválasztásánál mindig arra kell figyelni, hogy a saját gyerekünk milyen szinten van - nem szabad erőltetni az újabb szintet, ha egy adott nehézségi fok még gondot okoz, mert az fusztrálhatja a gyereket és esetleg később egyáltalán nem lesz kedve az adott feladattal foglalkozni. Az, hogy melyik gyereknél mennyi gyakorlás kell az egyes szintek elsajátításához, teljesen egyénfüggő. Ez a feladatcsoport nem csak autista, hanem normál fejlődési ütemű gyerekkel is hatékonyan alkalmazható, és nekik is érdemes a fokozatokat betartani, mert náluk sem fo egyik pillanatról a másikra menni minden. Jó hír viszont, hogy a memóriajátékok tanulhatók, és sok gyakorlással nagyon látványos fejlődést lehet bennük elérni (ez saját tapasztalat, nem a gyerek, hanem saját magam kapcsán).

Ha a táblás változat már jól megy, át lehet térni a hagyományos kártyás memóriajátékokra. Itt a gyógypedagógus ajánlása szerint a legfontosabb, hogy egymás után legalább két partit játsszunk a gyerekkel, hogy azt is lássa, hogy nem minden körben ugyanoda kerülnek a lapok. Ezt a játékot is célszerű fokozatosan, először néhány, majd időnként emelt számú képpárral bevezetni.

A zene hatásai

A hogyan játsszunk és tanuljunk könyv szentel egy külön részt a zenének, illetva annak alkalmazási lehetőségeinek. Ezt elolvasva én is kipróbáltam, mit érhetünk el zenei segítséggel.

Először is, ami fontos, hogy meg kell találnunk azokat a zenei irányzatokat, amiket a gyerek szeret vagy egyáltalán elvisel - itt néha háttérbe kell szorítani a saját zenei ízlésünket (én is száműztem a kocsiból a CD-d egy részét). Azt ugye mindenképp figyelembe kell venni, hogy sok autista gyerek szenved túlhallástól - vagyis érzékenyebbek a hangokra, mint mások. Ezt a mindennapi viselkedésből úgy szűrhetjük le, hogy elmenekül a zajos környezetből, befogja a fülét, esetleg radikálisabban is reagál (sikít, sír, toporzékol).

A könyv is leírja, milyen fontos, hogy a megfelelő zenei stílus mellett a hangerő is nekünk dolgozzon. Ha a gyerek érzékeny a hangokra, hallgassuk a zenét kisebb hangerőn vagy adjunk rá fülvédőt az első időkben. A hangokhoz amúgy hozzá lehet szoktatni a gyerekeket, lehet tágítani az ingerküszöböt (erre van célzott terápia is), csak a jelszó itt is a türelem. Kicsi lépésekkel kell haladni.

Van, hogy a gyerek többféle zenei stílust is kedvel, ilyenkor azt kell megfigyelni, melyik milyen hatást vált ki belőle - bizonyos zenék nyugtatnak, mások élénkítenek, ez az autista gyerekeknél ugyanúgy működik, mint mindenki másnál.

Én azt tapasztaltam, hogy először érdemes a nyugtató zene irányába elmenni. Mi direkt nyugtató, relaxáló, altató zenéket hallgatunk (ha a youtube-ba beírja az ember ezeket a kulcsszavakat, nagyon jó találati listát kap). Először csak az elalváshoz kapcsoltam be ezeket a zenéket - esti mese után, automatikus kikapcsolással -, aztán a könyvben leírtakat megfogadva a játék és tanulás háttérzenéjét is innen válogattam.

A játéknál azt vettem észre, hogy egy kis idő elég hozzá, hogy megnyugodjon, és az ugrabugrálós, kényszermozgós, zümmögős állapot helyett nyugisan leüljön valami konstruktívat csinálni. A tanulásnál pedig elképesztő módon megnött a koncentrációja így, hogy megy a zene a háttérben - még úgy is, hogy a tv-ben megy a youtube és ha nem is mozgókép, de váltogatott nyugtató képsorok jelennek meg a képernyőn. Néha persze elkalandozik arrafelé a figyelme, de könnyen visszaterelhető.

Ami az élénkítő zenét illeti, nálunk túl sok élénkítésre nincs szükség, a könyv egyébként a rockzenéig is elmegy, szóval lehet próbálkozni. A koncentráció növeléséhez egyébként a a jazz is egy jó háttér tud lenni, ott már inkább az a kérdés, hogy a gyereknek mennyire jön be. Itt is érvényes egyébként a kevesebb több elv - fokozatosan kell bevezetni mind a stílust, mind pedig hangerőt, mindig figyelve arra, hogy mi az, ami sok a gyereknek.

A mennyiségi korlátokat is mindenképp figyelembe kell venni. Lehet, hogy egy darabig jólesik a gyereknek egy élénkebb ritmusú, bonyolultabb zenei darab, de egy idő után túlterhelheti a fejét, ezért arra is érdemes figyelni, hogy mikor jön el az a pont, amikor akár a kedvenc zenét is ki kell kapcsolni, mert túl sok - nálunk ilyenkor ismét megjelennek a kényszercselekvése, mint az ugrálás és zümmögés. Ilyenkor egyszerűen más irányba kell terelni a folyamatot, és megpróbálkozni a zene kikapcsolásával. Egy idő után belejön az ember, és akkor sokat tud segíteni a zene.

Iskolába megyünk

Ma délelőtt volt a vizsgálat, amitől az utóbbi időben a legtöbbet féltem. Nagyon sok múlt azon, hogy ma mit mondanak a Nevelési Tanácsadóban.

Elöljáróban elmondanám, hogy ma nagyon pozitívan csalódtam abban az intézményben, két olyan felelős személlyel sikerült találkoznom, akik kicsit visszaadták a hitem a rendszerben.

Első körben gyógypedagógiai vizsgálat volt. Ferkó itt nem volt túl segítőkész - szépen leült játszani, meg velem hajlandó volt feladathelyzetbe is kerülni, igaz, csak játék formájában, viszont a gyógypedagógus kérdésére, miszerint rajzolna-e neki valamit, határozott NEM volt a válasza. Szerencsére a hölgy nem akarta erőltetni.

Amivel szerintem sokat lendítettünk a vizsgálat eredményességén, az az előzetes felkészülés. Ismerem annyira a fiamat, meg amúgy általában a gyerekeket, hogy idegen környezetben, idegen emberek előtt nem mindig hozzák azt, amit várnak tőlük. Félő volt, hogy ha egy akkor először látott gyógypedagógus feladatot akar vele megoldatni, az zátonyra fog futni. Éppen ezért tegnap rászántam néhány órát és kiválogattam néhány sokatmondó fényképet Ferkó alkotásairól, illetve olyan helyzetekről, amik relevánsak lehetnek az iskolaérettség szempontjából (ahol Vicával együtt játszik szituációs játékot - konyha; ahol ír, rajzol (ez fontos a ceruzatartás, a testtartás és a feladathelyzet szempontjából is), ahol könyvet "olvas stb.) A gyógypedagógus nagyon hálás volt ezekért, mivel így természetes közegében tudta "megfigyelni" a gyereket, nem csak az elmondásaimra kellett hivatkoznia. ezt a felkészülést mindenkinek csak javasolni tudom.

Itt jegyezném meg, hogy lehet, hogy sikerült kicsit kimozdítanunk a tudományt a sarkaiból. Az alaptételként le van fektetve, hogy az autista embereknek nincs fantáziatevékenysége. A gyógypedagógus hölgy azonban Ferkó montázsait látva azt mondta, hogy ezek egyértelmű jelei a fantáziatevékenységnek, és annyira megörült ennek, hogy el is kérte a képeket, hogy megmutathassa a kollégáinak, és azt mondta, ezzel érdemes tovább is foglalkozni (talán sikerül egy újabb katergorikus skatulyát kivenni az autizmus általános leírásából ezzel).

A gyógypedagógus amúgy mindenre kíváncsi volt, ami a napi életünkkel kapcsolatos, és mindent gondosan le is írt, a napi itthoni fejlesztésektől kezdve addig, hogy Ferkó nem ragaszkodik rögeszmésen tárgyakhoz, napirendhez vagy nem rendmániás. Vele is egyetértettünk, hogy az irány jó, csak még sokat kell dolgozni.

Ezután kis pihi következett (10 perc), aztán jött a nehezebb kör, a pszichológiai értékelés - vagyis az IQ teszt. A kinézett iskola ugyanis csak normál intellektusú (csúnyábban szólva ép értelmű) gyerekeket fogad.

Mivel Ferkó nem beszél összefüggően, ezért egy nonverbális tesztet kellett végigcsinálnia. Szerencsére a pszichológus volt olyan rugalmas, hogy ott lehettem mellette. Ez nagyon sokat jelentett neki, mivel így meg tudtam nyugtatni, illetve sokszor vissza tudtam terelni a feladathelyzetbe, ha elkalandozott a figyelme. Ez egy elég nagy gond nála, hogy könnyen elterelődik, erre még nagyon rá kell majd dolgozni.

Szóval a teszt (hivatalos leírás): SON-teszt: Snijders-Oomen intelligencia-teszt

Ezt a tesztet egy holland pszichológusnő dolgozta ki, eredetileg hallássérültek számára. A „mozaik” feladatsor kivételével időmentes (kb. 60 percig tart), viszonylag kultúrafüggetlen. Két parallel tesztsor van, ebből kiemelem, amit nekünk meg kellett csinálni.

1)      Formaészlelés: Mozaik és Rajzolás szubtesztek

Mozaik: az észlelt alakot lapokból és kockákból kell összerakni

Rajzolás: komplex mozgáskoordinációhoz kötött Gestalt-képzés

2)      Közvetlen emlékezet: Emlékezet képekre és Knox kockák

Emlékezet: rövid ideig exponált képekre kell emlékezni (kiválasztani sorozatból)

Mozgásutánzás

Knox: kockákat kell sorba rakni (a kísérletvezető először megmutatja)

3)      Elemi kombinatív készség (szemléletes összefüggések felismerése): Kombináció és képkiegészítés

kombináció = képösszerakás, képrendezés

képkiegészítés: az egész ismeretében kiválasztani a lehetséges hiányzó részt.

4)      Absztrakciós képesség: Analógiák és szortírozás

soralkotás és osztályozás

A mi tesztünk végülis mind a négy csoportot érintette, összességében pedig kb 1,5 órát vett igénybe. Ferkó az első feladatcsoportban 12, a másodikban 3,25, a harmadikban 6,5, a negyedikben pedig 9,25 évesnek megfelelő szinten teljesített.

A feladatoknál alapból az a koncepció, hogy ha egy adott tpusból egymás után 3-at nem tud a gyerek megcsinálni, úgy veszik, hogy elértük a plafont és más feladatra kell lépni.

Az első feladatkör egészen jól ment. Itt még nem tudtam, mi az iránymutatás. Először kis piros és fehér négyzetekből kellett alakzatokat kirakni. Először 2x2, majd 3x3-as nagy négyzeteket. Volt, amit rendesen, volt, amit élére állítva (45 fokkal elforgatva). Ez mind rendben volt. Utána kockák jöttek, minden oldalon különböző mintával (tömör, vízszintesen félbevágott, keresztben félbevágott, + alakú stb). Ezekből kellett 2x2 és 3x3-as mintákat kirakni. A 3x3-asok már nem mentek. Itt kicsit meg is szeppentem, de a pszichológus mondta, hogy igazából már a kettővel ezelőtti szint is több volt, mint amit neki meg kell tudni csinálni, szóval elengedtük a dolgot.

A pszichológus jelezte - de egyébként teljesen egyértelmű volt, hogy a képi memória feladat nagyon gyenge a korához képest. Itt az volt a feladat, hogy egy lefordított táblán volt 6 kép, a pszichológus felmutatott egyet, kettőt, majd hármat, és a táblán utána meg kellett mutatni, melyiket látta. Egy képnél még működött a dolog, de ott is érezni lehetett, hogy kiesett a komfortzónájából, két képnél viszont teljesen bepánikolt, és onnantól kezdve nem tudott mit kezdeni a feladattal. Később az értékelésnél a pszichológus elmondta, hogy ez az eredmény nem feltétlenül jelenti azt, hogy ennyire gyenge a memóriája, simán lehet, hogy csak az ismeretlen, nehéz feladathelyzet miatt leblokkolt. Ezt a feladatcsoportot mindenképp gyakorolni kell vele -eddig ilyet még valóban nem csináltunk, de be fogom vezetni.

A második leggyengébb a soralkotásos feladat volt. Itt folyamatokat kellett sorba rendezni (fa növekedése, gyerek reggeli rutinja, ilyesmi). A feladattal nehezen indultunk - az első próba teljes kudarc lett (kacsák úsztak egy sorban), de ezt végül betudtuk annak, hogy a konkrét képekkel volt baja a gyereknek, mert utána egész ügyes lett. A feladatcsoport legnagyobb nehézsége, hogy nincs köztes értékelés: vagy teljesen jó a sor vagy 0 pontot kap rá a gyerek. Több olyan sorozat is volt, ahol egy lap helyét tévesztette (jellemzően az elején vagy a végén), de így sem kaphatott rá pontot. A képek egyébként jóval nehezebbek voltak, mint amiket itthon szoktunk gyakorolni, és végülis majdnem elérte benne a korának megfelelő szintet, úgyhogy ezzel nem vagyunk nagyon lemaradva. Persze itt is van még gyakorolnivaló.

Kombináció és képösszerakás témakörben ügyes volt. A képösszerakás konkrétan pillanatok alatt ment: szétvágott alakzatokat kellett összerakni; volt egy kislány, kutya, autó. Mire az asztalon voltak a darabok, ő már össze is rakta. A kombináció egy trükkös feladat. Adott egy vagy két képpáros. Mondjuk egy ép és egy törött váza. Ezután több képből kell a további képekhez kiválasztani az analógiának megfelelőt. Vegyük a vázásat. Ép váza és törött - az analógia alapja, hogy elromlott, eltörött. Ezek után egy székhez kellett egy törtött széket párosítani, egy játékmacihoz egy olyat, aminek ki van tépve a lába, meg egy kamionhoz egy totálkárosat. Ilyenek voltak még: üres-tele, vonalas és kitöltött alakzat... Ezek jól mentek. Aztán itt az egyiknél elfáradt. Geometriai alakzatokhoz kellett ugyanolyanokat válogatni, csak nagyobbat. Egyet megcsinált a négyből, aztán feladta. Ez volt az utolsó feladat, már nagyon fáradt volt. A pszichológus megkérdezte, hogy folytassuk-e, de mivel azt mondta, hogy már 9 évesnél előrébb jár ezen a szinten, úgy döntöttem, eleget dolgozott a gyerek.

Ezután jött az öasszegzés. A pontszámok alapján Ferkónak 101-es az IQ-ja, ami nem csak a normál határon belül van, hanem teljesen átlagos is, ami az iskolakezdéshez jó. Arra persze felhívták a figyelmem, hogy ez egy átlag, és a kirívóan rossz eredményű rész okozhat problémát, ahogy az is, hogy a feladattartása gyenge.

Én megkérdeztem, miben és hogyan tudnám még fejleszteni. A memóriás feladat kapcsán azt mondták, hogy egyrészt rá lehet dolgozni a konkrét feladatra, ahogy a tesztben volt, másrészt a hagyományos kártyás memóriajátékokat is lehet próbálni (egyszerre kevés lappal, de több körben, hogy azt is megértse a gyerek, hogy egy másik körben máshol lehetnek ugyanazok a lapok), illetve lehet elvevős játékot játszani. Leteszek az asztalra egy képet és letakarok rajta valamit, vagy leteszek az asztalra néhány játékot és elveszek egyet, aztán többet.

A fejlesztő feladatoknál kaptam egy nagyon jó tanácsot, amit meg is fogok fogadni. Ferkó, meg általában egyébként a gyerekek, rosszul viseli a kudarcot, ezért a nagyon nehéz feladatoknak vagy neki sem áll vagy nagyon hamar feladja. Épp ezért fontos, hogy alulról építkezzünk. Be kell lőni, hogy milyen az a szint, ami neki még kényelmes, és erről a szintről olyan kis lépéssel kell előre haladni, hogy már valamivel nehezebb legyen a feladat - azaz már fejlesszen -, de a gyereknek lehetőleg ne tűnjön fel, hogy nehezebb, mert így észrevétlenül és frusztráció nélkül növekszik a tudása és az ingerküszöbe is. Ez amúgy teljesen logikus, mégis jó, hogy felhívta rá a figyelmemet, mert így erre is fokozottan tudok majd figyelni a játékok elkészítésénél.

Hétfőn még lesz egy alap orvosi vizsgálat (testsúly, magasság, ilyesmi), ami után megkapjuk a hivatalos papírt, de gyógypedagógiai és pszichológiai értékelés után az a döntés, hogy Ferkó alkalmas arra, hogy a Kinizsibe járjon, így kijelölik neki azt az iskolát.

Ez megint egy hosszú bejegyzés lett, de mindent le akartam írni, ami fontos lehet vagy érdemes megjegyezni.

A nyugalom fogalma

Nyugodj meg!

Hányszor hangzik el ez a mondat egy szülő szájából? Hányszor hangzik el, amikor mondjuk egy autista gyereket szeretnénk kizökkenteni a kényszerviselkedésből? 

De vajon a gyerek tudja, mi az, hogy nyugalom?

A Hogyan játsszunk és tanuljunk autista gyerekkel könyvet a frankfurti utazásom alatt tudtam rendesen elővenni. A repülőút meg a reptéri várakozás jó apropó volt, hogy belemélyedjek. Nagyon sok érdekes és hasznos dolgot olvastam benne - olyanokat is, amik nekünk nem aktuálisak - minden autista gyereket nevelő szülőnek melegen tudom ajánlani. Ez a bejegyzés is az egyik ebben a könyvebn olvasott dologra épül, kiegészítve a saját tapasztalataimmal.

Amikor Ferkó még egész kicsi volt, egyszer egy védőnői látogatás srán szóba került, hogy nem nyúl hozzá a forró tűzhelyhez, mert ugye forró. Erre a fiatal védőnéni megkérdezte, hogy hogyan tanítottam meg erre. A válasz egyszerű, és talán kicsit kegyetlennek tűnik: engedtem, hogy megtapasztalja. Nem, ez nem azt jelenti, hogy hozzányomtam a gyerek kezét a forró sütőhöz, csak engedtem, hogy amikor nem volt eszeveszetten meleg, odanyúljon, majd gyorsan el is kapja a kezét. Természetesen sírás jött utána, de nem okozott maradandó sérüléseket a próba. Arra viszont teljesen alkalmas volt, hogy a gyerek megértse, amikor azt mondom forró vagy süt, akkor nem szabad odanyúlni, mert az fáj. Még ha ekkor a "fáj" jelentése nem is fogalmazódik meg szóként, csupán neurológiai választ jelent.

Érdemes elgondolkozni azon, mit jelent a nyugalom. Mindenkinek mást, ugye ez az elfogadott válasz. De mondjuk mit jelent a gyereknek? Vajon tényleg tudja, hová kell "visszavonulnia", amikor azt mondjuk, hogy nyugodjon meg?

A könyv szerint ahhoz, hogy a gyereket meg tudjuk nyugtatni, először meg kell határoznunk a nyugalom fogalmát. Itt nem valamiféle definíciót keresünk, hanem azt az állapotot kell felismernünk, amikor a gyerek nyugodt, és ezt tudatosítanunk kell benne. Ehhez mindössze az kell, hogy megfigyeljük, mik azok a dolgok, mi az a szituáció, ami erőfeszítés nélkül megnyugtatja a gyereket. Nálunk ez például a Buborékrepülés relaxációs mesekönyv, de mostanában rászoktunk a youtube relaxációs és mélyalvást segítő zenéire is (a zenéről, illetve a Hogyan játsszunk és tanuljunk könyvben leírt alkalmazásáról és az ehhez kapcsolódó saját tapasztalataimról egy másik bejegyzésben fogok írni).

A lényeg, hogy amikor látjuk, érezzük, hogy a gyerek nyugodt, ezt tudatosítani kell benne, meg kell nevezni az állapotot: Látod, milyen jó nyugodtank lenni, milyen nyugodt vagy most. Ha ezt kellően sokat csináljuk, akkor a "nyugodj meg" kérést a gyerek kötni tudja majd ehhez a kellemes állapothoz, és tudatosan vissza fog tudni vonulni a nyugalomba. Ehhez persze jól jöhet a segítség - a megfelelő szituáció vagy környezet megteremtése (friss levegő, párnák, zene, kedvenc játék, egy takaró, ami a gyereknek kell a megnyugváshoz és a biztonságrézethez).

Tehát, amit meg kell jegyezni, hogy mint bármely új fogalom, a nyugalom is csak akkor működik, ha a gyerek képes megérteni, és valamihez kötni a jelentését. És ha ezt tudatosítjuk benne, akkor egyre könnyebb lesz eljutnia ebbe az állapotba, amikor arra kérjük, nyugodjon meg.

Motivációs szókincsbővülés

Komolyan rá kellett döbbennem, hogy Ferkóban sokkal több van - mármint szavak tekintetében, mint amit eddig megmutatott, és ennek egyik oka, hogy nem vártuk el tőle, hogy használja. Kb úgy képzelem ezt a dolgot, hogy minden szülő örül, ha valamilyen formában már megérti a gyereke szükségleteit, és akkor, mivel jó szülő nem akarja túráztatni a gyerekét, már teljesíti is, elvárások nélkül. Ez nem azt jelenti, hogy a gyerek bármikor megkap bármit, hanem, hogy például nem kell elmonania, mit akar, hiszen, ha rámutat, hozza a poharat, kiveszi a kekszet a szekrényből, akkor a szülő már felismeri a mögöttes szükségletet, és ennek megörülvén, ki is elégíti.

Ez most leginkább önkritika, senki ne vegye magára, de mi nagyon sokáig megmaradtunk ezen a szinten. Mert tényleg, annyi sikertelenség után már végre legalább értettük, hogy a gyerek azért kínlódik, mert szomjas, és amikor hozta a poharát vagy tolta a kezünket a teáskancsó felé, nem vártuk, hogy mondja, csak adtuk máris az innivalót. Ez, így utólag átgondolva hiba volt.

Persze nem állíthatom, hogy másképp lett volna, ha megpróbáljuk erőltetni, de az tisztán látszik, hogy most másképp van. Mivel amúgy is sokat fejlődött Ferkó, ezért nem egyértelmű, hogy hol van az összefüggés, mindenesetre, most azt veszem észre, hogy tényleg sok esetben felismeri, hogy bizonyos dolgok eléréséhez meg kell szólalni.

A másik dolog, ami szintén a szókincsbővülést segíti nálunk - a célzott gyakorlatok mellett persze - a napirendekhez kötött mondatok. Amikor felállsz az asztaltól, akkor megköszönöd a reggelit/ebédet/vacsorát stb. A lényeg, hogy a szöveg köthető valamilyen tevékenységhez, így nem csak lóg a levegőben. 

Úgy veszem észre, hogy ez a fogalomkötés Ferkónak nagyon fontos. Sokkal inkább megjegyez olyan dolgokat, amiket lehet valami kézzel fogható dologhoz vagy eseményhez kapcsolni, mintha csak úgy beszélgetnénk a levegőbe. Ezt próbáljuk most többféle módszerrel erősíteni benne, például úgy, hogy minden élethelyzet kapcsán elmondjuk, mik azok a "szabvány" mondatok, amit egy adott szituációban el szoktunk mondani. Persze ez nem jelenti azt, hogy legközelebb már menni is fog a dolog, de tényleg úgy tűnik, ezekkel a mondatokkal jobban boldogul. Erre most többféle feladatot is tervezek kidolgozni. Persze be is fogok számolni róluk szép sorban.

Születésnap

"Tartozom" néhány bejegyzéssel. Tervben van több is, de egyszerűen nem jutok odáig, hogy megírjam őket, pedig nagyon szeretném. Most ezért csak egy rövidke szösszenet jön, mert erre is készülök már egy hete.

Ferkó hét éves lett. Fontos kor ez, hiszen sokminden kezdődik el ilyenkor. Mi most még csak kis kitekintésekben látjuk, hogy mi minden. Jövő héttől megint egy lépéssel közelebb leszünk az iskolához, de előtte még jön egy óvodai gyógypedagógiai értékelés - meg holnap egy szülői értekezlet. Egyszerre izgulok és félek, mert tudom, ez milyen sokat jelent. De közben büszke is vagyok, mert mindenki azt mondja, hogy rengeteget elértünk már, én pedig sosem fogom feladni, és tudom, hogy bármit el tudunk érni együtt.

A képek elég bemozdulósak lettek, ezért nem nagyon tudtam jót választani,d e azért mégiscsak ideteszek egy tortásat és egy ajándékost :)

Nem nagyon volt időm tortát sütni, úgyhogy egy nagyon egyszerű brownie jellegű recept mellett döntöttem. 3 tojást felvertem 3 ek cukorral, aztán tettem bele 1 ek lisztet, egy kis sütőport és fél tábla olvasztott csokit. A tetejét Vica díszített növényi tejszínhabbal.

Vica Hello Kitty plüsst kért a szülinapjára. Ezt a cicát még szintén akkor szereztem be, hogy majd Ferkó is "ugyanolyan" ajándékot kaphasson. A siker nem maradt el, a cica most a dínókkal együtt nagy becsben tartott alvósjáték.

Egy jó ismerősöm a héten azt mondta, hogy ha autista kisfiúnak születne újra, tudja, hová szeretné kérni magát. Azt hiszem, ennél nagyobb elismerést külső szemlélőtől még sosem kaptam. Nem érzem magam sem kivételesnek sem semmi egyébnek. Mindent megteszek, ami az erőmtől és a lehetőségeimtől telik, hogy mindkét gyerekemnek megadjam azt, amire szüksége van. Ez néha ugyanaz, néha pedig merőben más. Úgy gondolom, bármelyik anya ezt tenné.

"Anya, szeretnék Logicozni"

Holnap utazom, ma pedig már bennem van a szokásos utazás előtti idegeskedés. Ma reggel Fekó ébresztett minket - valamivel az óra előtt, de már reggel. Bejött, leült mellém az ágyra, felkapcsolta a villanyt és közszönt, hogy "Jó reggelt". Hát lehet ilyenkor nem felébredni? :) Pedig tudtam volna még aludni.

Mivel magam is türelmetlenebb voltam, úgy gondoltam, ma inkább kihagyjuk a reggeli tanulást, mert nem szerettem volna azzal visszavetni Ferkót, hogy esetleg nem vagyok elég figyelmes vagy türelmes vele.

Úgy tűnt, rendben is vagyuk. Játszott kicsit, volt egy kis zümmögés meg ugrálás is sajnos, de a reggeli rendben lement. Már készülődtünk az induláshoz, amikor behúzott a hálóba azzal, hogy "Anya, szeretnék Logicozni". Edig még sosem mondta ki ennyire szépen tisztána teljes mondatot. Persze, rögtön leültem vele - kell a pozitív visszacsatolás.

Ebből a ma reggeliből két (illetve három) dolgot szűrtem le tanulságként. Először is, a gyereknek fontos, hogy meglegyenek a szokásos napi dolgai, amibe beletartozik most már a tanulás is, és ugyanilyen fontos számára, hogy minőségi időt töltsön velem úgy, hogy csak rá figyelek. 

A másik fontos dolog, hogy megtérülni látszik a folyamatos beszédreőltetés, mert egyre több dolgot mond már, ahogy haladunk előre. Ami most meg a játékindításon kívül az a"kérek szépen...", itt sokmindennel folytatódik a mondat: kukoricapelyhet, kenyeret, teát, kakaót - ezt elsősorban étkezésekre használja, pl rajzolni lapot nem szokott még így kérni... Amit még gyakorlunk, az a "Köszönöm szépen a reggelit/ebédet/vacsorát", illetve a köszönéseket. Emellett persze minden élethelyzetben elmondjuk a megfelelő mondatokat - eket néha elő is szokta venni Ferkó (pl esett a hó, esik az eső...) Szép lassan felépül a világ mondatokból is. Csak sokat kell gyakorolni.

Kenyérsütőgép

Sok érv, ellenérv és vívódás után végülis beruháztunk egy kenyérsütő gépbe. Nem volt olcsó mulatság, mivel fontos szempont volt, hogy legyen benne gluténmentes program - így esett végül a választás a sok helyen dicsért Panasonic SD-2051 WXE készülékre.

A megvásárlás viccesre sikerült, mert az webáruház honlapja kicsit megtréfált minket, de végül kedden átvettük a kenyérsütőt, amit azonnal ki is próbáltunk. Laci teljes türelmetlenségben várta, amíg kibogoztam a használati utasítást, aztán kénytelenek voltunk mindketten udomásul venni, hogy az egyszerű fehér kenyér programja négy órás, így nem lett azonnali az élmény.

Igazából már a sütés is izgalmas volt - én még nem láttam ilyen kütyüt működés közben, ezért többször odamentem a kijelzőt megnézni, hogy épp mit csinál. Végül nagyon impozáns, kellemesen ropogós és finom kenyeret sütött.

Második körben megpróbálkoztunk a gluténmentes verzióval is. Mivel nálunk nincs teljes glutén intolerancia, így nem okoz gondot a keresztszennyeződés, ezért süthetünk ugyanabban az edényben szerencsére. A gluténmentes program csak szűk kétórás - hátránya, hogy a hagyományos programokkal szemben nem időzíthető. Amin nagyon meglepődtem, hogy a gluténmentes lisztkeverékhez majdnem duplaannyi víz kellett, mint a sima liszthez (ezt a mennyiséget kézzel szerintem bele sem lehetne dagasztani.

Az eredmény több szempontból is magáért beszél, így már az első próbálkozás után biztos voltam benne, hoyg jó döntés volt megvenni a sütőt. A bolti, száraz, porózus kenyerekhez képest ez a gép finom, ruganyos, puha kenyeret süt, amiről első kóstolásra nem is tudtunk volna megmondani, hogy nem hagyományos kenyér. Sajnos az első kenyeret elég késő estére készítettük el, ezért kicsit kiszáradt reggelre, mivel nem mertük melegen zacskóba tenni. A második próbálkozásnál már meg tudtam várni, hogy kihüljön, így másnapra sem szárat meg. A gyerekek kifejezetten szeretik akár hideg, akár meleg szendvicsnek készítjük el.

.

És még mutatós is :)

Visszaesés és új feladatok

Minden olyan helyzet, ami megtöri a napi megszokott rutint, eredményezhet visszaesést a fejlődésben. Nálunk erre a legszembetűnöbb példa az apás hétvégék helyzete. Ezek a két napos kiesések, amik ráadásul környezetváltozással is párosulnak, meg nem mellékesen hosszú utazással is, sok dolgot előhoznak, ami nem éppen a fejlődést segíti.

Ferkó elég nyűgös volt vasárnap este, hétfőn reggel pedig kifejezetten minden baja volt. Sírva ébredt hajnalban, és sem megvigasztalni, sem lekötni nem tudtam semmivel. Teljesen esélytelen volt a szokásos tanulás. Az oviban valamennyire rendben volt, érezte, hogy visszaáll minden a szokásos mederbe, este pedig már egy kicsit - persze nem a szokásos mennyiséget - sikerült is haladnunk.

Már említettem, hogy a Logicoval történő folyamat sorbaállítási feladatok nem igazán váltak be a színsorrendes kötődés miatt, ezért vasárnap délután készítettm néhány folyamatkártyát - amit aztán tovább bővítettem Vica segítségével-, hogy ezt a feladataot is tudjuk gyakorolni. 

Nem vittem túlzásba a dolgot, egyszerű, ismerős folyamatokat rajzoltam le kis karton kártyákra (valami A1-es méretű kartont vettünkmég decemberben 265 Ft-ért, abból rengeteg ilyen dolgot meg lehet csinálni). A képeket simán grafittal megrajzoltam (látható, hogy nem egy nagy művészi érték), színes ceruzásval festettük ki, majd CD filccel átrajzoltam a körvonalakat, hogy kicsit hangsúlyosabb legyen. Látható, hogy egy építőkockás feladatot, egy virágültetést, torta- és egy mézeskalács sütést rajzoltunk le - ez utóbbit közkívánatra.

Az első észrevétel, amit tettem a kártyák használatának elkezdésekor, hogy Ferkó és Vica is tisztában vannak a folyamatsorrenddel, akár a hosszabb, több kártyából álló sorokat is ügyesen sorba tudják rendezni, viszont nem balról jobbra, hanem jobbról balra kezdték lepakolni a kártyákat. Ez egyértelműen nem azért volt, mert fordítva építették fel a folymatot, mivel az első kártyával kezdték, ráadásul meg is nevezték (többé-kevésbé) az adott fázist, és következetesen nem mögé, hanem elé kezdték pakolni a következőt. Ez egy nagyon fontos felfedezés, mivel, ha nem kapom el itt, valószínűleg az írás és olvasás során is okozott volna nehézséget ez a fordítottság. Így viszont játékosan megtanulják a megfelelő sorrendet. Gyakorlatilag egyszer megmutattam, mi a megfelelő sorrend, azóta azt használják.

Mondatalkotásban is sikerült kicsit stabilizálódni. Először is, a mindennapokban igyekszünk mindent mondatokhoz kötni. Kérek szépen..., köszönöm szépen..., Sezertnék... - azt vettem észre, hogy a kétszabas mondatokkal már egész jól elboldogul, viszont a harmadik szót már elharapja vagy csak motyog. Ez most a következő kihívás számunkra.

Mozgásos mondatoknál most épp az állatok a kedvencek főleg ez a kép:

Ez a beszélős könyből van. Minden nap igyekszem bizonyos rendszert vinni abba, épp melyik képeket nézzük. Most a helyzeteket és a mozgásokat gyakoroljuk. Ezen a képen jól kivehetők a különböző mozgásfajták (szalad, úszik, ugrik, repül, fekszik, mászik), ráadásul mondatba foglalhatók.

További fejlesztési terület a dolgok egymáshoz viszonyított helyzete. Itt elsőre túl nagy lépést akartam tenni, de be kellett látnom, hogy ha túl sok dolog van egy képen az nagyon zavaró Ferkónak, így kerestem egyszerűbb anyagot neki. 

Ez a kép ugyanabból a fejlesztő anyagból van, mint az előző (A számolás-mérés előkészítése 1-2; A számolás-mérés elemei 3, Nemzeti Tankönyvkiadó, ISBN 963 19 2157 3).

A képen eredetileg az előtte-mögötte viszonyokat kell felfedezni. Hol a kakas? Hol a labda? Hol a kifli? Ferkó ismeri ezeket a viszonyokat (ma leteszteltem, amikor a kocsiban szóltam neki, hogy a sapkája a háta mögött van), viszont a képen jelenleg csak az előtte viszonyulást mondja. Vagyis az első kép nálunk: "a kakas a ház előtt van", a második pedig: "a ház a kakas előtt van" és így tovább.

Úgy gondolom, ez a megközelítés jelenleg nem rossz. Először begyakoroljuk az egyik viszonyt, aztán majd áttérünk a másikra. Így is látszik, hogy az előtt fogalma már kialakult Ferkóban, ami mindenképp jó.

Itt még egy mosolyogtató megjegyzés, hogy a bögre nála nem bögra, hanem tea. Ezt időnként javítom neki, de a viszony szempontjából nem feltétlen baj, hogy így mondja. Bár az is igaz, hogy a téves képtársítás lehet gond. Ma reggel egyébként a kifli helyett pereset mondott. Amikor visszakérdeztem, hogy mi az, a szemembe nézett, és meglepődötten momndta ismét, hogy "Perec". Persze kijavítottam, hogy kifli, akkor látszott is rajta, hogy ja tényleg, és utána már rendesen kiflit mondott. Maga a megmozdulás azért említésre méltó, mert teljesen spontán, meglepetésen alapuló reakció volt, ami az autizmusos válaszokhoz képest egészen meglepő volt a számomra.

Nehézségek és új tervek

A tegnap este nem sikerült valami jóra, legalábbis tanulás szempontjából. Ferkó nagyon nem volt kooperatív, gyakorlatilag semmire nem tudtam rávenni két nekifutásra sem. Már a hazaúton is látszott, hogy huncut kedve van, ilyenkor mindig nehezebb feladathelyzetbe hozni. Végül tegnap a tabletezés kötötte le csak, úgyhogy, lévén még csak készülünk az ovira, úgy döntöttem, belefér egy lazább nap - meg az oviban amúgy is volt egyéni fejlesztés és kutyaterápia is, ráadásul reggel nagyon jól dolgozott otthon is.

Ma reggel jobban sikerült a közös munka. Logicoztunk, ZOOMoztunk és új képeket is vettünk - mit rajzolnak az emberek a táblára, mi van az emberek kezében. Ezeket még főleg én mondogattam, Ferkó memorizált. Illetve ma reggel is volt egy kis tabletezés - ennek fő oka az volt, hogy korábban kelt, mint mi, és Laci leültette, hogy úgy foglalja el magát, hogy Vicát se zavarja, meg neki is jó legyen.

A mai tanulásnak inkább tapasztalati értéke volt a számomra. Először is, most már biztos vagyok benne, hogy a folyamatok sorbatételét Ferkó nem fogja tudni Logicoval megcsinálni, mert görcsösen ragaszkodik a színsorrendes kezeléshez, ami ezekre a feladatokra nem alkalmazható. Azért nem fogom ezt tovább erőltetni, mert életben alkalmazva nyilván nem a Logico módszere a releváns, hanem az, hogy képes legyen egy folyamat elemeit sorba rendezni. Épp ezért időt fogok szánni arra, hogy folyamatokhoz tartozó jelenetkártyákat készítsek neki, amiket aztán kézzel sorba tud rendezni. Konkrétan kinyomtatom vagy megrajzolom a jeleneteket, aztán felragasztom kartonra és "kártyázunk" vele. Semmi flanc. Még az is lehet, hogy bevonom a gyerekeket is, hogy segítsenek a kiszínezésben, hogy közelebb érezzék magukhoz a feladatot. Többféle ilyen téma is van, amire folyamatot lehet építeni (napirend, öltözködés, pakolás - ma konkrétan egy ilyen feladattal futottunk lyukra, hogy milyen sorrendben pakoltuk be a bőröndbe a cuccokat, rajzolás - milyen sorrendben készül a rajz: először egy dolog van rajta, aztán már kettő stb.).

A másik dolog, amivel ma találkoztam először az egy táblázatos feladat. Főként az íráshoz, de több egyéb feladathoz is fontos, hogy a gyerek tisztában legyen egy táblázat mezőinek jelentőségével (melyik sor, melyik oszlop). A mai Logico erre vonatkozólag nagyon érdekes volt. Az első sorban volt három ház, különböző színű tetőkkel és falakkal, az első oszlopban pedig különböző színösszeállítású ablakok. A színes pöttyök különböző helyen voltak a táblázatban, és azt kellett meghatározni, hogy ha az adott házra a megadott ablakokt tesszük fel, mi lesz az eredmény. (nem tudom, így érthető-e). A gyerek feladata gyakorlatilag az, hogy megnézze, milyen ház van a megjelölt oszlop tetjén és milyen ablakok a megjelelölt sor elején, és a kettőből összerakja, hogy néz ki a kész ház. Még ma találkoztunk először ezzel a feladattal, nem is ment Ferkónak segítség nélkül, viszont nagyon fontosnak tartom, hogy ilyet is gyakoroljon, úgyhogy ezzel kapcsolatban majd később fogok írni konkrét tapasztalatokat. Az első meglátásom, hogy ez nem egyszerűen kezelhető feladat lesz, de még csak az első nehézségeket láttam.

Mai sikertörténet

Tegnap este kicsit esetlenre sikerült a tanulás - Laci későn jött haza, én meg nem voltam eléggé felkészülve arra, hogy egyedül kell megoldanom az estét. Így végül a vacsora egy órával később lett kész, Vicánál beütött egy hisztiroham - tudniillik tejeskávét akart inni, de nem pont olyan hőmérsékletűre sikerült, ahogy szerette volna -, Ferkó összefirkálta (a hónapban már másodszor) az állványon lévő festővásznamat, ezután pedig kénytelen voltam páros tanulást rendezni, ami azért nem megy valami jól Ferkónak.

Este főleg Logicoztunk, ezt már külön szokta kérni, de nem volt túl lelkes, mást meg nem is nagyon akart csinálni. Végül színezett egy kicsit egyedül, meg elővette a Bogyó és Babóca foglalkoztatókönyvet és azt lapozgatta. Így is megvolt a félóra nettó foglalkozás, csak nem pont úgy, ahogy én szerettem volna. De közben legalább Vica is megnyugosott, sőt befejezte az új mesekönyvét (merthogy mostanában mesekönyvet rajzol folyamatosan - azt hiszem, ma már kénytelen leszek hozzá elkészíteni a borítót is).

Ma reggel kb mindenki kipihenten ébredt - mi Ferkóval először hajnali négykor, de szerencsére vissza lehetett terelgetni az ágyba és aludt tovább. Reggel persze megvolt a szokásos kör azzal, hogy Vica mit szeretne vagy nem szeretne reggelizni - ma extra hisztivel, ami után persze betermelte a teljes adag omlettet, ami a tányérján volt (csak tudnám, miért kell előtte sikítófrászt kapni miatta...)

A mai tanulásunkat Ferkóval megint Logicoval kezdtük, hogy meglegyen a gyereknek a lehetősége a sikerre meg a választásra. Közben még a körmeit is levágtam, mert nagyon idegesítette, rá is fért már egyébként... A Logico után jött a beszélgetős könyv. Ma én választottam képet, egy olyat, amit még eddig nem néztünk. Egy játszótér van rajta több gyerekkel, és azt kellett neki elmondani, hogy melyik gyerek mit csinál. Már érti, amikor rákérdezek, hogy ki ez vagy mit csinál. Ez azért érdekes, mert sokszor van, hogy vagy csak az alanyt vagy csak az állítmányt mondja a mondatból. De ha rámutattam ma egy gyerekre, és mondjuk mondta, hogy homokozik, utána, ha rákérdeztem, hogy ki homokozik, mondta, hogy a kislány, azután pedig én is és ő is elmondta a teljes mondatot. Mivel ez egy teljesen ismeretlen kép volt, ez már óriási haladás nála.

Néhány napja kicsit kiegészítettem a tanulást azzal, hogy előveszünk régebbi National Geographic magazinokat - abban sok érdekes kép van mindenféléről - és végiglapozhatja őket. Ezzel kb ugyanazt érem el, mint a mesekönyvekkel. Lapozás közben szinte önkéntelenül nevezi meg a képen látható dolgokat, állatokat. Ráadásul valamelyik nap sikerült egy bolygókról szóló cikket találni. A bolygókat (is) nagyon szereti. Meg is nevezett egyet-kettőt. Ezen felbuzdulva elővettem azt a Bogyó és Babóca könyvet, amiben a kis bogarak űrutazásra mennek. Ebben szép képek vannak a bolygókról, illetve a mesében többször is fel vannak sorolva, a jellegzetességeikkel együtt. Nem olvastam fel a mesét - ez a könyv már elég rég nem került elő esti mesénél sem, mivel elég sok mesekönyvet rotálunk -, de ennek ellenére nagyon szépen meg tudta nevezni és megmutatni belőle a bolygókat. Most ezt a megoldást próbálom követni, hogy ha egy témára van többféle anyagom - legyen az játék, mese vagy csak másik könyvben egy kép, akkor azokat előveszem, ha előjönnek, hogy Ferkó lássa, ugyanaz a dolog többféle sziutációban vagy környezetben is előfordulhat. Ezzel próbálom kitágítani az alkalmazkodó- és az általánosító képességét. Még nem tudom, mennyire lesz ez hatásos, mindenesetre, próbálom azt a vonalat erősíteni, hogy egy dolog nem mindig ugyanúgy néz ki vagy ugyanabban a szituációban képzelhető el - egyébként a beszélős könyv tevékenységkártyái is ezt szolgálják.

Még egy új feladatot vettünk ma elő a beszélős könyvből - illetve már máskor is néztük ezeket a képeket, de akkor még nem ilyen célzottan. A képeken állatok és testrészeik vannak, amivel a nagy-kicsi, hosszú-rövid, széles-keskeny párokat lehet tanítani (pl. az elefánt füle nagy, az oroszláné kicsi vagy a víziló nyaka széles, a struccé keskeny). Eddig még csak odáig jutottunk, hogy megneveztük az állatokat meg a testrészeket, ma viszont már a tulajdonságokat is mondta hozzá - egyébként tőlem függetlenül, mert be kell valljam, eddig ennek a képsornak nem értettem a mögöttes feladatát; valószínűleg az oviban már foglalkoztak ezzel a feladattal, onnan volt ismerős neki. Ma az oviban is van megint egyéni fejlesztés, sőt kutyatrápia is, úgyhogy kíváncsian várom, milyen lendülettel fog hazajönni.

Iskolalátogatás - Órán kívüli beszélgetés

Arról már beszámoltam az előző bejegyzésben, milyen volt a tanóra, amit megnéztünk az iskolában. Kicsit meg is voltunk szeppenve, mert a gyerekek, akiket láttunk, sokkal jobban beszéltek, mint Ferkó, sőt, sokkal közvetlenebbek is voltak. Így elsőre elég bizonytalannak tűnt, hogy Ferkó beleillik ebbe a közegbe.

Mivel igazából ez egy vízválasztó dolog volt, rá is kérdeztünk. A tanító néni mondta, hogy a hiányzó kisfiú például egyáltalán nem beszél (valószínűleg szervi okból, vagyis sosem fog tudni beszélni), és volt már olyan is, aki egész nyolcadik osztályig eljutott úgy, hogy meg sem szólalt, szóval ez nem lesz kizáró ok Ferkónak sem.

Amit az iskola napirendjéről megtudtunk, hogy egész napos osztályrendszerben tanítanak, vagyis délelőtt és délután is tanórák vannak. Naponta kétszer mennek ki az udvarra, délelőtt egy saját kis udvaron vannak kint, délután pedig az iskola közös udvarán, így fokozatosan tudják őket hozzászoktatni a többi osztályhoz. A tanítás 8-kor kezdődik és délután négyig tart, mint minden osztályban, illetve van gyerekfelügyelet reggel héttől és délután ötig. Itt külön felügyeleti csoport van az autista osztályok tanulóinak - így a többi évfolyamban lévő autista gyerekkel is lehet találkozni, illetve a többi osztálytermet is meg lehet ismerni. Házi feladat hétközben nincsen, hétvégén viszont van, hogy azt is megszokják a gyerekek, hogy otthon is kell tanulni, gyakorolni. Az egyéni fejlesztés szintén tanrende építve, órarendi kereteken belül zajlik a gyerekeknek, így nem kell rá külön időpontot találani és senki nem marad le a tanórákról sem.

A gyerekek napi háromszori étkezést kapnak - tízórait és uzsonnát a tanteremben; a tízórai egyébként az első óra utáni szünetben volt; ebédet pedig a közös ebédlőben. Ebédelni a többi osztály előtt mennek, hogy a nagy tömeg ne legyen számukra zavaró. 

Az intézmény célja, hogy a gyerekek megállják a helyüket az életben, így kimondva is igyekeznek kikényszeríteni a minél szabályosabb kommunikációt a gyerekekből. Ha egyes felsőbb tantárgyakat egy-egy gyerek nehezen tud megérteni vagy feldolgozni, akkor a nevelési tanácsadóban lehet kérvényezni a felmentést (akár a tanóra, akár az értékelés alól).

Amit még megtudtunk, illetve megtanultunk tegnap:

Először is, nagyon fontos az otthoni fejlesztés. Ami nekem elsőre furcsa volt, hogy a tanító néni azt mondta, az ilyen gyerekeknek nem a mondatok bonyolultsága okoz gondot a kommunikációban. Vagyis, ha egy szituációra egy "szebb" mondatot tanítunk meg velük, az pontosan ugyanolyan könnyen fog rögzülni, mint egy rövidebb. Szóval, ha a gyereknek azt akarjuk megtanítani, hogy amikor szomjas, kérjen mondjuk egy pohár teát, akkor neki ugyanolyan bonyolult (elvileg) azt megtanulni, hogy "kérek teát", mint azt, hogy "kérek szépen egy pohár teát". Én ezt Ferkónál eddig nem tapasztaltam, ő a többszavas mondatoknál általában csak egy-két szóig jut el (ismételtetésnél), de meg fogom próbálni alkalmazni, hátha bejön  a dolog.

Ami még nagyon fontos, hogy mivel ezeknek a gyerekeknek általában nincs igényük a verbális kommunikációra, a felnőttek feladata kikényszeríteni ezt, mivel, lássuk be, a társadalomban ez az "elfogadott" vagy "normális" kommunikáció. Szóval, otthon is rá kell venni, hogy igenis szóban fejezze ki magát. Először a szükségletei tekintetében (enni, inni kérés), utána pedig minden más esetben.

Erre van egy aranyos sztorim tegnapról:

Hogy gyakoroljuk a beszédet, vacsora előtt beküldtem Ferkót Lacihoz a hálóba, hogy hívja ki vacsorázni. Ez úgy hangzott el, hogy menj és mondd meg Lacinak, kérlek, hogy "Laci, gyere vacsorázni". Odáig simán ment, hogy megértette, mit kell csinálni (ez sosem gond). Bement a hálóba, megfogta Laci kezét, elkezdte húzni, aztán mondta, hogy "gyere". Több nekifutásra eljutottunk odáig, hogy "Laci gyere". Egy idő múlva aztán kicsit elfogyott a türelme és közölte acival a "Mit szeretnél?" kérdésre, hogy "Tedd le a sisakot" - Laci épp a focis sisakját szerelte össze. Ez egy olyan spontán mondat volt, amit még sosem mondott és nem is mondta neki senki. Végül a vacsorázás esetében megelégedtünk a "Laci gyere" mondattal, de azért nagyon jó érzés volt, hogy spontán is lehet belőle beszédet kihozni. Szerintem ez is bizonyítja, hogy minden ott van, csak a hajlandóság nincs meg, hogy kiengedje - ezért jó, ha nem hagyjuk annyiban.

Ami a fejlesztést illeti, kérdeztük, mivel tudunk készülni az iskolára. A tanító néni szerint a legfontosabb, hogy a gyerek a szabálykövetést és az irányított feladatvégzést megtanulja. Ez ugye azt jelenti, hogy nem azt csinál, amit akar, hanem egy külső szereplő (otthon a szülő vagy az iskolában a tanár) határoza meg, hogy mikor kell egy adott feladatot megoldani, mennyi idő van rá és mi minősül késznek. Ez így egyszerre nyilván sok. Az első lépés, hogy asztalnál ülős feladatokat kell végezni, először teljes felügyelettel (vagyis ott kell ülni vele), aztán egyre növelve az önállóságot. Az is jó, ha lehetőség van rá, ha időhöz tudjuk kötni akezdést és a befejezést (mint a reggel 8 órás iskolakezdés). Nyári szüntere javasolta az iskolai napirend részleges imitálását: Nyolckor leülünk "tanulni", óra után 10-15 perc szünet, utána ismét leülünk. A lényeg, hogy ne legyen idegen ez a szituáció.

Gyakorlás szempontjából a fő hangsúlynak a beszéd minél nagyobb fejllesztését javasolta, mindenféle módszerrel, amit csak elfogad a gyerek - kényszerítés, képkártyák, mese, stb. Írásos feladatokat először színezéssel és rajzolással kell gyakorolni, itt a lényeg az irányítottság és a feladattartás gyakorlása, nem a feladat bonyolultsága. Emellett fontos, hogy a gyereknek nehezebb, új feladatok közé mindig tegyünk őt motiváló, ismerős, könnyű feladatokat, hogy mindig legyen sikerélménye és ne veszítse el a lelkesedését.

Az iskolakezdésről a tanító néni azt mondta, hogy szerinte minél előbb célszerű megkezdeni az iskolarendszerben való taníulást, ha lehetséges. Ugye az ilyen gyerekeknél majdnem 9 éves korig lehet húzni a beiskolázást, viszont a pedagógia azt mondja, hogy kilenc éves koráig fejleszthető legjobban a gyerek - akkor ugrásszerűen - és nem mindegy, hogy milyen közegben fejlődik. A jelenlegi szabályzás szerint, ha beíratjuk a gyereket első osztályba, de mégsem tudja teljesíteni, akkor szülői kérésre évet ismételhet úgy, hogy gyakorlatilag előkészítő évnek minősítik az előző évet. Ez azt jelenti, hogy kapunk egy A4-es papírt arról, hogy egy előkészítő évet elvégzett az iskolában, de nem kap bizonyítványt, nem fog ténylegesen megbukni. Ami ebben az évben viszont jó, hogy alkalmas arra, hogy a gyerek beleszokjon az iskolai környezetbe, megismerje az elvárásokat, normákat, és egy évvel később már sokkal kevesebb gondot okoz majd neki az új környezet. Ezzel szemben, ha azt az egy évet az óvodában tölti, akkor ezek a dolgok nyilván nem jutnak el hozzá, mivel az óvodának nem feladata és nem is képes arra, hogy ezekkel megismertesse a gyerekeket. 

Nekem tavaly ezt nem mondta el senki. Ha elmondta volna, lehet, hogy hamarabb utánamegyek az iskolának és a diagnózisnak, és Ferkó már tavalytól iskolás lenne (januárban már betöltötte a hatot, szóval simán mehetett volna kor szerint). Mi akkor azért döntöttünk így, mert az óvodában azt mondták, még nem elég a beszéde hozzá (mint kiderült, ha egyáltalán nem beszélne, az is jó lenne), illetve mi is féltettük a korai kudarcoktól. A mai tudásommal már valószínűleg másképp döntenék, bár nem hibáztatok senkit, mert még mindig annyira kevés a tudás meg a tájékoztatás erről az állapotról, nem csak a laikusok, de sokszor a hivatalos személyek között is. Midnenesetre, ha valaki még épp azon tanakodik, küldje-e korábban iskolába a gyerekét vagy inkább kérja még a nevelési tanácsadóban, hogy maradhasson óvodás, szerintem, mindenképp érdemes az évek óta ilyen gyerekeket oktató tanárnő véleményét is megfontolni, még ha aztán mégis az óvoda mellett döntenek is.

Midnen gyerek más. Ezt a tanító néni is elmondta. Épp ezért nehéz akár általános fejlesztési módszereket, akár csak speciális tankönyveket (nincs is ilyen pont ezért) vagy recepteket mondani, hogy mit mikor célszerű. Mindenki maga látja, illetve a gyeremekkel foglalkozó szakemberekkel konzultálva tudja eldönteni, hogy mi lenne a legjobb a gyerekének. Néha pedig ennek ellenére is kiderül utólag, hogy lehetett volna még jobban. Én úgy gondolom, minden szülő a legtöbbet akarja kihozni a saját helyzetéből, így még ha néha úgy tűnik is, hogy rosszul döntött, nem szabad sokáig emésztenie magát rajta, hiszen visszamenni úgysem tud, inkább az aktuális lehetőségek közül kell a legjobbat megtalálni. Én is igyekszem most elengedni azokat a gondolatokat, hogy talán egy évvel ezelőtt még többet tehetett volna az iskola Ferkóért, és inkább arra koncentrálok, hogy a jövőben minden lehetséges segítséget megkapjon, hogy egy esetleges alapozó év hiányát ne érzékelje majd az életében.